BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Óriási a kereslet - Bővíteni kell az Audi motorgyárát

Termelési rekordot dönthet az idén az Audi Hungaria. Sőt, ha így folytatódik a rendelésállomány növekedése, a járműgyár felépítése mellett a motorgyár kapacitását is növelni kell.

A kétmilliós darabszám átlépésével fennállása legjobb eredményét érheti el az idén az Audi Hungaria Motor Kft. (AH). Az első féléves adatok ugyanis igen biztatók: június végéig 939 ezer motort, a tavalyi első félévinél 7,1 százalékkal többet szállított ki a gyár. Ha mind az Audi, mind a tulajdonos Volkswagen csoport tervei megvalósulnak, megjavíthatja 2007-es, 1,913 millió darabos saját termelési rekordját a győri vállalat.

Másrészt elkerülhetetlennek látszik a jelenlegi 2,1 millió darabos motorgyártó kapacitás bővítése, ha a Volkswagen konszern eléri dédelgetett célját, és termelési számaival megelőzi a Toyotát. Győrben ugyanis nem csupán az Audi, hanem a VW konszern többi márkája számára is gyártanak motorokat. Értesüléseink szerint már meg is kezdődtek a motorgyár bővítésének előkészületei.

Lőre Péter, a cég kommunikációs igazgatója a fentiekkel kapcsolatban azt mondta lapunknak, hogy miután nagyon jók a piaci kilátások, az Audi Hungaria valóban vizsgálja a motorgyár esetleges bővítésének lehetőségét. Mindez újabb munkahelyek létesítését jelenti, mégpedig az épülő – első lépcsőben 160 ezres kapacitású – autógyár munkaerőigényén felül.

A jelenleg már 6700 fős AH folyamatosan bővíti a létszámot: ebben az évben 570 új munkatárs kezdte meg munkáját, és várhatóan ősszel veszik föl a hétezredik alkalmazottat. A motorgyári bővítési tervek mellett az épülő autógyár szakemberigénye is megjelent már a helyi munkaerőpiacon, nagy az igény mind a szakmunkások, mind a felsőfokú végzettségű pályázók iránt. Az autógyár ugyanis 2013 első negyedévében kezdi meg a sorozatgyártást, de az előszéria gyártásába már jövőre bele kell fognia az új üzemegységnek, és ez sok hónapos próbatermelést jelent. Így – mondja Lőre Péter – már megkezdődött az épülő járműgyár dolgozóinak a kiválasztása és a felvétele is.

A jelenlegi, négy modellt képviselő járműgyár – ahol nemrégiben az RS 3 Sportback összeszerelése is megkezdődött – az első fél évben összesen 24 542 sportkocsit szállított ki, 14,2 százalékkal többet, mint 2010 első hat hónapjában. Az árbevétel pedig 14 százalékkal, 2,379 milliárd euróról 2,73 milliárdra bővült.

A vállalat 1993-as alapítása óta az Audi összesen 4,255 milliárd euró értékű beruházást hajtott végre Magyarországon az idei első féléves 210 millió eurós összeggel együtt. A tavalyi első hathavi beruházási érték 88 millió euró volt.

A nagy dobás azonban mindenképpen a 900 millió euróba kerülő új autógyár, amellyel 2100 munkahely létesül Győrben. Korábban arról volt szó, hogy 2013-tól évente 125 ezer gépkocsi hagyja el a gyártósorokat. A kormány és az Audi tulajdonosa, a Volkswagen konszern azonban már arról tárgyal, hogy az új üzemet is bővítik, így öt év múlva az Audi Hungaria Motor Kft. autógyártó kapacitása elméletileg elérheti az évi 300 ezer darabot. A fent említett 125 ezer gépkocsi óvatosan megszabott termelési terv; valójában az Audi az új gyáregység építésének engedélyezéséhez szükséges beadványokban 160 ezres kapacitású gyár létrehozását jelölte meg. E mennyiség megkétszerezésének feltételeiről folynak a háttértárgyalások.

Addig is – az eddig a motorgyártás mellett csupán sportkocsikat összeszerelő – Audi Motor Hungaria teljes gyártási folyamatot lefedő autógyárrá bővül: a karosszériagyáron, a lakkozóüzemen és a járműszereldén kívül az újonnan vásárolt 200 hektárnyi területen egy présüzem is épül. Ennek létesítéséhez további 2,1 milliárd forintos támogatás nyújt az állam a korábban nyilvánosságra hozott 11,2 milliárd forinton felül – idézte Becsey Zsoltot, a Nemzetgazdasági Minisztérium külgazdaságért felelős államtitkárát a nyugathir.hu.

Világgazdaság-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.