BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ikea: Nem megy nyugdíjba a 86 éves alapító

A svéd sajtó ma reggel beszámolt róla, a cég viszont máris tagadta, hogy végleg kivonulna a vállalat irányításából az alapító Ingvar Kamprad.

A jelek szerint téves riasztást adott ki a svéd média, amikor az alapító nyugdíjba vonulásáról cikkezett. Az Ikea csoportot felölelő Ingka Holding vezetése ugyanis máris közölte, hogy hatvankilenc évvel az alapítás után továbbra is különleges tanácsadóként dolgozik a konszernnél Ingvar Kamprad - írja a Les Échos.

Kamprad 1943-ban, tizenhét évesen alapította meg az Ikeát, az új értékesítési koncepciónak köszönhetően a márka értéke becslések szerint eléri a 9 milliárd eurót. A svájci Bilan magazin szerint Kamprad Európa leggazdagabb embere, magánvagyona 37,5 milliárd dollárt tesz ki.

Az Ikea menedzsment struktúrája egyébként kissé homályos, a vállalat nem szerepel a tőzsdén és sem az alapító, sem három fia ne nyilatkozik a sajtónak. Annyi tudható, hogy Peter, Jonas és Mathias Kamprad egyaránt a konszern egy-egy fő tevékenységi körét felügyelik.

Peter Agnefjällt nevezték ki az IKEA Csoport új alelnökévé. A következő év a beavatás éve lesz Peter számára, aki 2013. szeptember 1-jétől Mikael Ohlssont követi az elnök-vezérigazgatói székben - fogalmazott a cég.
 

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.