BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Pozsonyból autóbuszokkal szállítják az utasokat Budapestre

A Liszt Ferenc-repülőtér irányítótornyában jelentkezett hiba miatt a reptér pénteken éjfélig biztosan zárva tart, járatokat nem fogad és indít; a nyitás időpontja még változhat, a péntek délutáni tervek szerint várhatóan szombaton délelőtt 10 órakor indulhat újra a forgalom - mondta Hardy Mihály, a repteret üzemeltető Budapest Airport vállalati és közkapcsolati igazgatója az MTI-nek.

Hozzátette: a műszaki hiba elhárításán dolgoznak, a repülés biztonságának garantálása és az irányítótorony műszereinek megbízhatósága elsődleges, ezért döntöttek a bezárás mellett.Hardy Mihály hangsúlyozta: azok az utasok, akiknek délutánra, estére szól a jegyük, semmiképpen ne menjenek ki a reptérre, érdeklődjenek légitársaságuknál, és a repülőtér weboldalán keressék a legfrissebb információkat.

A reptéren ragadt - nem tömeges számú - utasok ellátásáról a légitársaságok és a Budapest Airport gondoskodik - tette hozzá. Hardy Mihály korábban azt mondta, hogy a repülőteret pénteken nem sokkal dél előtt tíz perccel zárták be az irányítótorony elektromos ellátórendszerében keletkezett műszaki hiba miatt.

Nyolcvan járat érintett

Nyolcvan induló és érkező járatot érint még a pénteki napon a budapesti Liszt Ferenc-repülőtér műszaki hiba miatti lezárása - derül ki a repülőtér honlapján lévő adatokból.

Összesen 36 érkező és 44 induló járatot érint a zárás, a Ryanair göteborgi járata a svéd repülőtér adatai szerint késik, a Wizzair stockholmi járata után a malmöi is Debrecenben száll le.

A repterek adatai szerint a Swiss zürichi, az Air France mindkét párizsi, a Lufthansa berlini és frankfurti járata az induló reptérről sem szállt, vagy száll fel. A nap folyamán több gép Bécsben, illetve Pozsonyban szállt le.

Az Airportal.hu repülésszakmai oldal információi szerint egy hővezeték törött el a repülőtéri irányítótoronyban, annak következtében sérült meg az elektromos rendszer. Emiatt a rádiókommunikációs, informatikai és az egyéb vezérlő rendszerek működésképtelenné váltak.

 Az IHO.hu úgy értesült reptéri forrásoktól, hogy jelenleg a víz kiszivattyúzását végzik, ez után ki kell szárítani a termeket, mivel az elektromos rendszereket csak teljesen száraz, páramentes környezetben lehet újra üzembe állítani. Napközben több, Budapestre tartó járat Bécsben és Pozsonyban szállt le.

Összesen 36 érkező és 44 induló járatot érint a zárás, a Ryanair göteborgi járata a svéd repülőtér adatai szerint késik, a Wizzair stockholmi járata után a malmöi is Debrecenben száll le.

A repterek adatai szerint a Swiss zürichi, az Air France mindkét párizsi, a Lufthansa berlini és frankfurti járata az induló reptérről sem szállt, vagy száll fel. A nap folyamán több gép Bécsben, illetve Pozsonyban szállt le.

-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.