BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fapadosról gyorsvasútra

Lendületben a repülőtéri gyorsvasúti előkészületek, bár kérdés, hogy a fapadosodó utasok közül hányan vesznek majd jegyet a drágább gyorsvasútra, ha olcsóbban is beutazhatnak a városba. A Liszt Ferencénél nagyobb forgalmú légikikötők közül is sok megközelítését oldották meg normál vonattal, speciális busszal, vagy metróval.

Számtalan módon javítható a Liszt Ferenc repülőtér megközelíthetősége, de az ésszerűnek gondolható beruházások körét erősen beszűkíti a légikikötő forgalma, utasainak preferenciái, a meglévő közlekedési adottságok és a költségmegfontolások is.

„ Fontos, és régen tervezett beruházás lenne a repülőtér kötöttpályás összeköttetésének kiépítése. Szerintünk az lenne a legcélszerűbb, ha a 2-es terminál vasúti kapcsolata a meglévő vasúthálózat részévé válna, az S-bahn- és az InterCity-rendszerbe integrálva. Az 1-es terminálnál lévő vonatmegállóból való mostani buszozás ugyanis kényelmetlen és kiszámíthatatlan. A következő, de még messzebb lévő vecsési megállót sem életszerű repülőtéri kapcsolatnak kinevezni” – válaszolt a Világgazdaságnak a Közlekedéstudományi Egyesület (KTE) kommunikációs csoportjának vezetője.

Bíró Csaba András elismerte, hogy ha közvetlen megállója lenne a 2-es terminálnak, feladatként merülne fel a menetrendek, és a vasúti résidők egyeztetése. Nehezen, de azt is meg lehetne oldani.

A KTE véleménye mellett szól az is, hogy erre a „normál” vonatra felszállva átszállás nélkül el lehet jutni az ország egyes további pontjaira, még külföldre is, hiszen nem minden érkezőnek Budapest az úticélja. Ezzel szemben az önálló gyorsvasút – amely csak a repülőtéren és a város valamelyik pályaudvarán áll meg – megépítése drágább, és kérdéses a majdani kihasználhatósága is. Egy reptéri gyorsvasútnak évi 4–6 millió utas feletti forgalomnál van létjogosultsága a közlekedésgazdasági szakemberek szerint.

A Liszt Ferenc repülőtér forgalma ezt az értéket régen meghaladta.
Viszont utasai egyre inkább a fapados szolgáltatásokat keresik, ilyen utasokra összpontosítanak a légitársaságok is. Ez az utaskör pedig aligha akarja majd kifizetni a normál vasúténál vélhetően többe kerülő gyorsvasút jegyét.

Jobb a drágább

Várhatóan ősszel kerül a gyorsvasút két változatának előzetes megvalósíthatósági tanulmánya a kormány elé. Mindkettőt a Kínai Állami Vasútépítő Társaság dolgozta ki. Az egyik terv szerint leágazást építenének a meglévő vasútvonalról, a két terminál között új vágányok létesülnének, mintegy 40 milliárd forintból. A vonat vagy a Keleti, vagy a Nyugati pályaudvarra érkezne, de az utóbbi eléréséhez alagutat kellene fúrni a repülőtér alatt. Ígéretesebb a MÁV szerint az a kétszer ennyibe kerülő megoldás, amely szerint két külön vágány épülne a repülőtérig a Keleti pályaudvarról.'');">

Jobb a drágább

Várhatóan ősszel kerül a gyorsvasút két változatának előzetes megvalósíthatósági tanulmánya a kormány elé. Mindkettőt a Kínai Állami Vasútépítő Társaság dolgozta ki. Az egyik terv szerint leágazást építenének a meglévő vasútvonalról, a két terminál között új vágányok létesülnének, mintegy 40 milliárd forintból. A vonat vagy a Keleti, vagy a Nyugati pályaudvarra érkezne, de az utóbbi eléréséhez alagutat kellene fúrni a repülőtér alatt. Ígéretesebb a MÁV szerint az a kétszer ennyibe kerülő megoldás, amely szerint két külön vágány épülne a repülőtérig a Keleti pályaudvarról.




Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.