BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kizárták az Alstomot, jöhet a Közgép

„Bizonyos referenciákat” nem igazolt egy vasúti biztosítóberendezés azon ajánlattevője, amely egyébként a legalacsonyabb árat ajánlotta a tenderen. Ki is zárták. A második legjobb ajánlat ötmilliárd forinttal drágább. Egy olyan konzoricum adta be, amelynek egyik tagja egy Közgép-unoka.

A NIF Zrt. közbeszerzési tendert hirdetett vasúti biztosítóberendezés, és 2-es szintű ETCS rendszer gyártására és telepítésére a Gyoma-Lökösháza vasútvonalra.

A tenderre az Alstom Hungária Zrt. 18,8 milliárd forintos ajánlatot tett, 20 százalékkal alacsonyabbat, mint a második helyezett Thales Austria Gmbh és Dunántúli Kft. alkotta konzorcium (23,8 milliárd Ft). A Dunántúli kft-t. ez év tavasza óta közvetve a Közgép Zrt. ellenőrzi. A harmadik legjobb ajánlatot a Siemens adta 24,5 milliárd forinttal.
Érdeklődésünkre az Alstom kommunikációs ügynöksége közölte, hogy a NIF Zrt. érvénytelenítette az ajánlatát, mert értékelése szerint az Alstom "bizonyos referenciáit nem igazolta".

Az Alstom Hungária Zrt. ajánlatában formai, konkrétan szövegezési hiba volt a kiíró szerint. A cég ajánlata egyebek mellett tartalmazott egy, a szolnoki vasútállomással kapcsolatos referenciát. A szolnoki vasútállomás az egyik legnagyobb vasúti csomópont az országban, ahol több mint 300 váltót felügyel az Alstom magyar partnere által az Alstom rendelkezésére bocsátott referencia berendezés. A referenciában azonban nem tüntette fel a pályázó, hogy a rendszer több mint 12 váltót felügyel, ezért a NIF a referenciát nem fogadta el.

Az Alstom ennek ellenére további tendereken is kíván indulni, bár nem érti, hogy a nemzetközi tenderek során szokásos gyakorlattal ellentétben miért kellenek helyi referenciák, hiszen ezeket csak a piacon már jelen lévő versenytársai tudják teljesíteni, kizárólag a hazai referenciára vonatkozó kitétel blokkolja a piacra lépő új vállalakozásokat.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.