BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megjelent a MÁV-tender - 42+6 elővárosi motorvonatot rendelnek

A MÁV-Start Zrt. kiírta saját számára 42 elővárosi, a GYSEV-nek pedig 6 regionális villamos motorvonat szállítására vonatkozó, nyílt közbeszerzési eljárást. Az ajánlatok elbírálása során 1000 pont szerezhető, ebből 600 adható az árért, 150 az energia-elhasználásárt, 125-125 a fix ülőhelyek számáért, illetve az alacsonypadlós vonatok arányáért az összes, felkínált vonaton belül.

A lapunk birtokába jutott kiírás szerint a MÁV-Start Zrt. 42 normál nyomtávú (1 435 mm), egyáramnemű (25 kV 50 Hz) legalább 50 százalékban alacsonypadlós elővárosi villamos motorvonatot kíván beszerezni. A járművek szállításán túl ajánlatot vár a járművek üzembe helyezése és kapcsolódó szolgáltatásokra, főként az üzemeltetésre, a karbantartási dokumentációra, az oktatásra, a szoftverekre és a diagnosztikára is. Harminc évre igényel alkatrész-utánpótlást.

A GYSEV számára 6 normál nyomtávú, egyáramnemű, és szintén legalább felerészben alacsonypadlós villamos motorvonatra kér ajánlatot, ez esetben azonban regionális típusúra. Ennek az ajánlatnak is ki kell terjednie az üzembe helyezésre, az előbb felsorolt kapcsolódó szolgáltatásokra, és a 30 évnyi alkatrész-utánpótlásra.

A szerződés 2015. szeptember 30-án jár le, azaz eddig kell leszállítani a járműveket.

A finanszírozásról mindkét beszerzés esetében – legalábbis a MÁV-Start tervei szerint – az Európai Unió, és a Magyar Állam együtt gondoskodik a Közlekedés Operatív Program keretében. Az ellenérték kifizetése a közreműködő szervezet részéről történik a mindenkor hatályos kifizetésekre irányuló jogszabályok alapján.

A legjobb ajánlat fog győzni

A beszerzési költség (euró/motorvonat) alapján maximum 600 pont adható. A vonattovábbítási energiafogyasztás (kilowattóra) legfeljebb 150 pont jár. A fix ülőhelyek száma (ülés/motorvonat, legalább 200 ülés/motorvonat) alapján 125 pontot szerezhetnek az ajánlattevők, ahogya alacsonypadlós felület arányáért is.



Az ajánlatot a MÁV-Start euróban várja, a számla és a kifizetés azonban forintban lesz. Az önrész a terv szerint a teljes nettó számlaösszeg 0 százaléka, tehát a fennmaradó támogatott rész a teljes nettó számlaösszeg egésze lesz a vonatkozó kormányrendeletek alapján.
A kifizetésre járművenként kerül majd sor.

Az ajánlatkérő azonban köteles lesz a szállítónak biztosítani, hogy az a szállítási szerződés támogatási szerződés alapján elszámolható összege 30 százalékának megfelelő előleget kérjen, előleg visszafizetési biztosíték ellenében. Utóbbi kedvezményezettje a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség.
Az ajánlatkérő mindkét részajánlat esetén kizárja projekttársaság létrehozását. Közös ajánlattétel esetén az ajánlatban minden érintett részajánlat vonatkozásában utalni kell az ajánlattételi szándékra, s meg kell nevezni a közös ajánlattevőket.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.