BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Pozitív adózás előtti eredmény az állami erdőgazdaságoknál

Míg 2010-ben több állami erdőgazdaság is veszteséggel zárta az évet, addig az elmúlt két évben mindegyik társaság pozitív adózás előtti eredményt ért el - mondta a nemzeti fejlesztési miniszter a Fejér megyei Soponyán szombaton rendezett Vadgasztronómiai Fesztiválon.

Németh Lászlóné szerint a tudatos kormányzati tevékenység és a megváltozott vagyonpolitikai szemlélet tette lehetővé az erdőkben rejlő adottságok hatékonyabb kiaknázását.


Az elmúlt három évben az állami erdőgazdaságok több mint két és fél ezer kilométer hosszan létesítettek erdei utakat, 40 ezer hektárra tehető az új és felújított erdők területe, és megújult 22 vadászház - ismertette az adatokat a miniszter a fesztivált megnyitó beszédében, amelyről az Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kommunikációs főosztálya tájékoztatta az MTI-t.
   

Németh Lászlóné a kormány és a Magyar Természetjáró Szövetség között a közelmúltban létrejött megállapodásra utalva kifejtette: "az együttműködés célja, hogy a hazai természetjárás ismét elérje korábbi színvonalát, megújuljanak turistaházaink, turistaútjaink, és ezáltal növekedjen a belföldi turizmus".
   

A tárcavezető kitért arra is, hogy Magyarországon az egy főre jutó húsfogyasztás 70 kilogramm évente, és ebből kevesebb mint fél kilogrammot tesz ki a vadhús. Hozzátette: éppen ezért fontos, hogy bekerüljön a közétkeztetésbe, hogy fogyasztása a következő generációknak már természetes legyen.


 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.