BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A szuperhősök legyőzik Oscart

Hollywood legnagyobb ünnepét tartja ma este Los Angelesben. De kérdés, van-e oka még az ünneplésre a film fővárosának?

Túlzás lenne azt állítani, az Oscar művészfilmekről szól, ám tény, általában nem a legnagyobb kasszasikerek készítői kapják az aranyszobrot. A legjobb film kategóriájában jelölt hét alkotás közül egyik sem tudott betörni a legnagyobb blockbusterek közé.

Az egyik nagy esélyesnek tartott Argo-akció a 128 millió dolláros bevételével az év 22-ik legsikeresebb filmje, Spielberg Lincolnja 177 millióval a 14-ik a sorban, a Django elszabadul a 16-ik (158 millió) a Nyomorultak a 19-ik (146 millió dollár), a Zero Dark Thirty év végéig 90 milliót hozott és ezzel a 34-ik, a Napos oldal is épp hogy át tudta törni a százmilliós határt: 103 milliós bevétellel a 30-ik. (Az osztrák Michael Haneke francia filmje, a Szerelem vagy a mezőnyben ugyancsak művészfilmnek számító A messzi dél vadjai nem is került fel az IMDb százas listájára.)

Ehhez persze hozzá kell tenni, hogy a stúdiók Oscar-esélyesnek tartott filmjeik bemutatóját legkorábban őszre időzítik, hogy a szavazók, az amerikai filmakadémia tagjai emlékezetében éles maradjon az élmény. Ám általában elmondható, hogy olyan kivételeket leszámítva, mint a Titanic vagy A gyűrűk ura trilógia díjnyertes harmadik része ritkán esik egybe a bevételi ranglista az akadémiáéval.

Mindez azonban semmit nem von le abból, hogy Hollywood jó évet zár, amit leginkább az év legnagyobb kasszasikerének számító Bosszúállóknak tudják be. A szuperhősöket (és világsztárokat) felvonultató akciófilm az év végéig világszerte másfél milliárd dollárt hozott készítőinek. Ezzel a 2009-es Avatar és az 1997-es Titanic után minden idők harmadik legsikeresebb filmje – és közben mindössze egy Oscar-jelölést tudhat magáénak, a legjobb látványeffektusokért számíthat a szoborra.

2012 nem csak a Bosszúállók miatt számított sikeres évnek: az IMDb bevételi adatbázisa szerint minden idők legjövedelmezőbb filmsikereinek húszas listáján a 7. helyen van a Batman-sorozat utolsó darabja, míg a 13. helyre kúszott fel Az éhezők viadala – ezzel az eredménnyel a legsikeresebb évnek számít a tavalyi. Ha az egész világon elért bevételt nézzük, még jobb a helyzet: az első húszban négy filmet találunk, a százas listán 14-et a tavalyi termésből. Ezekkel együttvéve csaknem 11 milliárd dollárra tettek szert a nagy stúdiók.

Az, hogy ezt az eredményt meg tudja-e ismételni idén Hollywood, kétséges. A filmnézés egyre többe kerül, miközben a közönség egyre újabb médiumok felé fordul: a mozi helyettesítője már nem a DVD vagy a Blue-Ray, hanem a digitális vásárlás, bérlés vagy streamelés – nem beszélve az internetezők kedvenc sportjáról, a torrentes töltögetésről. „Az emberek ugyanannyi filmet néznek, mint néhány éve. Épp csak 6 milliárd dollárra kevesebbet költenek rá” – nyilatkozta ezzel kapcsolatban az Economistnak a Sanford C. Bernstein piackutató egy elemzője.

A filmkészítés közben egyre drágább mulatsággá vált, holott mindenki arra számított, a digitalizálás lenyomhatja a költségeket. Ehelyett a lehetőség meglódította a rendezők fantáziáját, mindennél látványosabb és minden korábbinál drágább filmek kerültek ki a nagy stúdiókból. Érvényét vesztette az a tétel is, hogy a sztárok viszik el a büdzsé jó részét: ma már az effekteket előállító digitális guruké a nagy pénz.

Amíg tíz évvel ezelőtt egy „drága film” 50-100 millió dolláros költségvetést jelentett, és a Titanic 200 milliós büdzséje extrémnek számított, ma már ez az összeg a normális egy húzófilm esetében. A már említett Bosszúállók 220 millió dollárt vett ki a Paramount (illetve a Marvel) kasszájából, az Avatar 2009-ben 237 millióból készült.

A bevételek pedig nem követik ilyen iramban a kiadásokat, így a hollywoodi biznisz jóval kockázatosabbá vált az utóbbi időben. Sőt, nem túlzás azt állítani, a hagyományos modell már a múlté. Nem Hollywoodot kell azonban temetni, hanem a mozit. A visszaesés hátterében ugyanis az áll, hogy a nézők szemében legolcsóbb szórakozásnak, a hirdetőknek stabil reklámhordozónak számító, a kábeltársaságoktól származó bevételek miatt is jövedelmező televíziózás színvonalban is felnőtt a „nagy testvérhez”.

Miközben a filmekből származó profit nem tud növekedni, a televízió – elsősorban az egyre színvonalasabb, egyre nagyobb költségvetéssel egy egyre nevesebb színészekkel készülő produkcióknak köszönhetően – minden korábbinál nagyobb bevételeket produkál.

(Az állítást ironikus módon leginkább az Oscar-gála nézettsége cáfolja. Idén ugyan a népszerű rajzfilmsorozat, a Family Guy megalkotója, Seth McFarlane lesz a műsorvezető, ám valószínűleg ez sem menti meg a műsorkészítőket a csökkenő nézettségtől.)

Nézzük a számokat: 2007 és 2011 között a négy nagy stúdió adózás előtti nyeresége negyven százalékkal esett. A Disney, a Universal-Paramount, a Twentieth Century Fox és a Warner Bros. ma már anyacégeik profitjának alig tíz százalékát adják, és az Economist elemzése szerint ez az arány az évtized végére 5 százalékra eshet vissza

2012-ben a Time Warner mozifilmekből 12 milliárd dollárt termelt, ez 20 százalékkal több a tíz évvel korábbi eredménynél. A társaság tévébevételei ugyanebben az időszakban 84 százalékkal nőttek, és tavaly, 14,2 milliárdos bevétellel az ágazat már le is hagyta a moziszektort.

És miközben a tévé stabil pénzcsináló ágazatnak számít, a mozi épp ellenkezőleg. Az ezredfordulón még az amerikaiak 30 százaléka ment el havonta legalább egyszer moziba, ma ez az arány mindössze 10 százalék. 2011-ben az USA-ban 1,28 milliárd jegyet váltottak, 1995 óta ez volt a legalacsonyabb szám. Tavaly már 1,36 milliárd mozijegy kelt el, ám ez a valóban kiemelkedő évnek tudható be, trendfordulónak aligha tekinthető.

Mit tehetnek a hollywoodi guruk? Amelyik nem épp valamilyen HBO-s szuperprodukcióra költi a pénzét, Amerikán kívül keres közönséget filmjeinek. Nem véletlenül: az USA-n kívüli bevételek két és félszer gyorsabban nőnek, mint odahaza. Mindössze néhány év leforgása alatt Kína vált a világ második legnagyobb mozipiacává annak ellenére, hogy mindössze 34 idegen nyelvű filmet mutattak be tavaly. A távol-keleti országban – ahogy Oroszországban is – nem csak olcsóbb jegyárakkal, de a  bemutató után néhány héttel már illegális DVD-ket forgalmazó kalózokkal is számolniuk kell a producereknek.

A másik megoldás mindenki számára nyilvánvaló: a stúdiók tuti sikerekkel igyekeznek csökkenteni a kockázatokat (magyarul: elkészítik ugyanazon film x-ik részét), vagy egyszerűen kevesebb  produkciót finanszíroznak. A hat nagy stúdió (az említett öt mellett ide tartozik a Sonyé) 2006 óta 14-54 százalékkal kevesebb filmet forgatott le, ráadásul az extrém sztárgázsi is már a múlté: a legnagyobb sztárok 20 helyett ma már legfeljebb 10 millióra számíthatnak, sőt, a stúdiók szívesen forgatnak feltörekvő fiatalokkal.

Ennek persze nem csak a producerek, de a nézők is örülhetnek: az elmúlt években rengeteg új arcot lehet látni szuperprodukciókban is. A Forbes nemrégiben közölt listát a „költséghatékony” hollywoodi színészekről. Itt a Twilight-sorozat több főszereplője is felbukkan, az abszolút nyertes azonban Natalie Portman, aki gázsija majdnem ötvenszeresét hozta a stúdióknak.

Ez jól látszik az Oscar-esélyek listáján is. Feltörekvő, vagy teljesen ismeretlen színészek éppen akkora eséllyel várhatják a ma esti gálát, mint olyan szupersztárok, mint Denzel Washington vagy Robert De Niro.

2012. legsikeresebb filmjei az USA-ban

Film (Bevétel, millió dollár)

1. Bosszúállók (623)

2. A sötét lovag: Felemelkedés (448)

3. Az éhezők viadala (408)

4. Skyfall (303)

5. Hobbit: a váratlan utazás (300)

6. Alkonyat: hajnalhasadás 2. (292)

7. A csodálatos Pókember (262)

8. Merida, a bátor (237)

9. Ted (219)

10. Madagaszkár 3. (216)

Forrás: Box Office Mojo

 

1. Bosszúállók (623)

2. A sötét lovag: Felemelkedés (448)

3. Az éhezők viadala (408)

4. Skyfall (303)

5. Hobbit: a váratlan utazás (300)

6. Alkonyat: hajnalhasadás 2. (292)

7. A csodálatos Pókember (262)

8. Merida, a bátor (237)

9. Ted (219)

10. Madagaszkár 3. (216)

Forrás: Box Office Mojo

-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.