BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tíz évig is tarthat a felszámolás, futhatnak a pénzük után a hitelezők

A 2008-ban kezdődött gazdasági válság óta évente növekvő számban kerülnek felszámolásra vállalkozások. Az elmúlt három esztendő alatt a cégnyilvántartásban szereplő mintegy 600 ezer cég közül megközelítően ötvenezer jutott erre a sorsra – írja a feketelista.hu.

2009 szeptembere és 2010 szeptembere közötti egy esztendő alatt 16 761 cég húzta le felszámolással a rolót, az ezt követő évben (2010. szeptember és 2011. szeptember között) 18 515. Ennyi felszámolásra eddig egy év alatt soha nem került sor. Százalékosan számítva, a felszámolások száma egyetlen esztendő alatt tíz százalékkal növekedett – tájékoztatott a feketelista.hu portál.

Elemzők a folyamatos növekedést elsősorban azzal magyarázzák, hogy tovább romlott a vállalkozások pénzügyi helyzete, s a cégek, amelyek elsősorban hitelből fedezték a működéshez szükséges forrásokat, ezek apadása miatt kénytelenek voltak felélni tartalékaikat. A hitelezők pedig türelmetlenebbé váltak adósaikkal szemben, korábban kérik a felszámolás megindítását.

Tapasztalható, hogy az adósok egy része végelszámolással próbálja megoldani a pénzügyi gondokat, ám közülük sokan csak időt akarnak nyerni, vagy kijátszani partnerüket. A hitelezők viszont egyre szigorúbb határidőket szabnak, s ha ez nem teljesül, elindítják a felszámolást. Ezzel magyarázható, hogy újabban a végelszámolások több mint a fele

Korábban döntően a hitelezők által kezdeményezett felszámolás volt a jellemző, újabban azonban már a bíróságok által indított kényszerfelszámolás dominál – összegezi a tapasztalatokat Somogyi Ferenc, a Felszámolók Országos Egyesületének elnöke. Arról is tájékoztat, hogy a bíróság által elektronikus úton kijelölt felszámolónak a törvényi előírás szerint két éven belül be kell fejezni az eljárást, ez a határidő azonban nem mindig tartható, a bonyolultabb esetekben akár nyolc-tíz évig is elhúzódhat. A felszámolás költségeit ugyan az adósnak kell fizetnie, ám gyakran előfordul, hogy nincs rá fedezete.

Jellemzően ugyanis olyan cégek kerülnek felszámolásra, amelyek a vagyonukat már felélték, vagy más, működő gazdaságba „átvezették”. Ezért a hitelezőnek kevés esélye van jogos követelése megszerzésére. A felszámolók tapasztalatai szerint jó, ha az igény összegének 1-2 százaléka megtérül, és ritka, szerencsés eset, ha a hitelező 10 százalékhoz hozzájuthat. Az esetek többségében eltűnnek az iratok, és az ügyvezető is köddé válik. A felszámolással jogutód nélkül megszűnik a cég, semmi sem marad utána. A félrevezetett, becsapott hitelező pedig végérvényesen elveszti a pénzét.

 

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.