BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Uniós százmilliárdokat öntenek a turizmusba

Több mint 142 milliárd forint értékben kezdődhetnek el turisztikai fejlesztések az Új Széchenyi Terv Regionális Operatív Programok forrásainak támogatásával - közölte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) pénteken.

Az ügynökség közleményében emlékeztet arra, hogy a kormány korábban 35 kiemelt turisztikai beruházás támogatásáról döntött mintegy 53 milliárd forint értékben. Az utóbbi hetek döntéseinek eredményeképpen további 180 nyertes projekt valósulhat meg az Európai Unió és a magyar állam több mint 60 milliárd forintos támogatásával.

Az NFÜ tájékoztatása szerint a Turisztikai attrakciók és szolgáltatások fejlesztése című kiírás 89 nyertes projektjével olyan természeti vagy kulturális örökségek, illetve turisztikai létesítmények kialakítása és fejlesztése történik, amelyekkel jelentősen tovább növelhető a külföldi és belföldi turisták száma.

A pályázati felhívásban érintett öt régióban - Dél-Alföld, Dél-Dunántúl, Közép-Dunántúl, Nyugat-Dunántúl, illetve Észak-Alföld - több mint 37,5 milliárd forint összköltséggel, csaknem 29 milliárd forint uniós támogatással kezdődhetnek el a projektek. Sor kerül például tematikus parkok, interaktív látogatóközpontok, tematikus utak, zarándokútvonalak vagy éppen kerékpárutak fejlesztésére is. A felhívás egyik céljaként, az aktív turisztikai fejlesztések esetében, hangsúlyosan jelent meg a strandok, a gyógyfürdők, a kikötők és egyéb vízi turisztikai szolgáltatások támogatása, emellett várak, múzeumok felújításáról és látogathatóvá tételéről is pozitív döntések születtek.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.