BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nagy bajban a hazai cégek - Rengeteg a felszámolás

Legkorábban 2010 második félévében indulhat meg a gazdasági fellendülés, állítják a Coface Hungary Hitelbiztosító legutóbbi felmérésében magyar vállalkozások vezetői, akik növekedő kintlévőség-állománnyal és csökkenő árbevétellel szembesülnek. Mindeközben drasztikus mértékben nő a felszámolási eljárások száma, és a folyamat csúcspontját hónapokon belül elérheti.

A Coface Hungary legfrissebb elemzése szerint a megkérdezett több száz magyar vállalatvezető 41,6 százaléka nem reménykedik a közeli gazdasági fellendülésben, hanem legkorábban csak 2010 második felében számít biztató jelekre.

„Az, hogy a kilábalás ideje 2010 második féle lehet a vezetők szerint, két dolgot jelent. Az egyik, hogy nem rövid távról beszélünk, a másik pedig az, hogy valójában felmérhetetlen számukra az, hogy mikor fordul jobbra a gazdasági helyzet” – magyarázza Dercze Zoltán, a Coface országigazgatója.

A válság talán legszembetűnőbb jele az árbevétel visszaesés volt: a megkérdezettek 42,48 százaléka 10 százalék feletti visszaesésről számolt be, 18,38 százaléknak 5 és 10 százalék között, míg 14,32 százaléknak pedig 5 százaléknál kisebb mértékű volt a visszaesés. Ugyancsak negatív fejlemény, hogy a Coface adatai szerint a cégek 78,69 százalékának van rendszeresen lejárt követelése. Az a 20,34 százaléknyi megkérdezett vállalkozás, amelynek nincsenek ilyen gondja, az vélhetően létfontosságú szállító lehet.

A cégek bevallása szerint 57,63 százalékuknál nőtt a lejárt kintlévőség állománya. Ennek következményeként a kis cégek folyamatosan dőlnek ki, a felszámolási eljárások száma pedig folyamatosan növekedik. Ugyanakkor az is érdekes fejlemény, hogy míg az év elején a cégek 34 százalékának volt 50 millió forint felett a kintlévősége, mára ez az arány elérte a 40,62 százalékot, azaz a nagyobb cégeknél is negatívan hat a kintlévőség-állományra a válság.
 
A Coface véleménye hogy a csődhullám hamarosan eléri tetőpontját, ami vélhetően 2009 vége, 2010 év eleje táján következhet be. „Utána a magas bázis miatt kisebb lehet a növekedés üteme, de 2010 második félévében abszolút értékben is csökkennie kell” teszi hozzá Dercze. 

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.