BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Merkel egyedül maradt - Sok lúd disznót győz

Alaposan megrázta a piacokat a nem várt görög választási eredmény. Mindenki meg volt győződve róla, hogy a demokraták és a szocialisták együtt lazán megszerzik a többséget. Egyelőre viszont úgy néz ki, hogy rezeg a léc – írják elemzésükben az Erste Befektetési Zrt. közgazdászai.

Egyre többen fogadnak arra, hogy az Új Demokrácia és a PASZOK nem lesz képes többségi kormányt alkotni. Ez pedig azt jelentené, hogy alkudoznia kellene a kis pártok egy részével, hogy meg legyen a többség. Ez pedig bizonytalan többséget jelentene, amely újra és újra aggodalmakat hozhat a piacokra. Még az is előfordulhat, hogy nem is tudnak majd kormányt alakítani. Mindenestre még nincsenek végleges számok, vagyis az aggódás azért egy kicsit korai – vélik az elemzők.

Emlékszünk, amikor hatalmas aggodalom volt egy évvel ezelőtt a megszorítások megszavazásával kapcsolatban, mivel 1-2 fős többsége volt a kormányzó pártnak a parlamentben. A nagy aggodalmak ellenére végül sikeresen keresztülment a szavazás – teszik hozzá. Az Erste elemzői úgy látják, most is rá fognak döbbenni a politikai erők, hogy másképpen nem megy.

Ráadásul a francia választások fényében, valószínűleg az egész EU el fog mozdulni a növekedési politika irányába. Ez pedig lefordítva – számunkra azt jelenti –, hogy Európában is lesz még pénznyomtatás, hiszen úgy tűnik, hogy Merkel asszony egyedül maradt. S mint tudjuk: „Sok lúd disznót győz.”

Nemzetközi hírek

USA, Európa:

- Rossz napjuk volt pénteken a vezető tengerentúli piacoknak, a kereskedés végéig folyamatosan gyengültek az indexek (Dow -1,27 százalék, Nasdaq -2,25 százalék, S&P500 -1,61 százalék).

- A hangulatot a gyenge makroadat határozta meg, a várt 160 ezer helyett mindössze 115 ezerrel nőtt áprilisban a nem-mezőgazdasági foglalkoztatottak száma. A márciusi adatot 120 ezerről 154 ezerre módosították. A feldolgozóiparban is gyenge számokat láthattunk, összesen 16 ezres volt a bővülés, miközben az elemzők 20 ezerre számítottak. A munkanélküliségi ráta 8,2 százalékról 8,1 százalékra csökkent, mely főként annak köszönhető, hogy a múlt hónapban 350 ezren hagyták el a munkaerőpiacot.

- A hétvégén lezajlott görög parlamenti választások első eredményei meglepték a piacokat, a Radikális Baloldali Szövetség második helyen végzett. Az eddig kormányzó két párt együtt is csak 149 helyet szerezhet a 300 fős parlamentben, így nem lesz meg az eddigi többségük. A befektetőket elbizonytalaníthatja, hogy olyan szélsőséges pártok erősödtek meg, melyek a megszorításokat és az eurót is elutasítják. A második görög mentőcsomag is veszélybe kerülhet ezáltal.

- A francia elnökválasztás is véget ért, Francois Hollande legyőzte Nicolas Sarkozyt a második fordulóban, így másodszor lehet baloldali államfője Franciaországnak.

Olaj, arany:

- A csütörtöki esés után pénteken is hatalmasat zuhant a kőolaj. 102,6 dollárról 98,5 dollárig zuhant a WTI, így további 4 százalékot veszített értékéből. A reggeli kereskedés is negatívan indult, a 200 napos mozgóátlag alá (95,3 dollárig) is leszúrt az árfolyam, ahonnan megfordult, és 97 dollárig korrigált vissza.

- Az arany kisebb mozgással zárta a hét utolsó kereskedési napját, egy szűk sávban oldalazott a kurzus, és 1.638 dolláron zárta a kereskedést.

Távol-Kelet:

- Eladók uralták a távol-keleti piacokat is, az indexek többsége 3 százalék körüli mínuszba lendült (Nikkei        -2,8 százalék, Hang Seng -2,65 százalék, Shanghai -0,66 százalék).

- A japán exportőröknek is gyenge napjuk volt, a Honda (-4,9 százalék), a Sony (-4 százalék) és a Canon (-2,2 százalék) is komoly mínuszban zárta a kereskedést.

Devizák:

- A görög választások meglepő eredménye elbizonytalanította a befektetőket, és az euró gyors gyengülésnek indult a dollár ellenében. Az árfolyam réssel nyitott a legutóbbi mélypont környékén, és a hajnali órákban 1,30 alatt kereskedtek az EUR/USD devizapárral. 

- A forint piacán folytatódik a korrekció, pénteken 286,5-ig gyengült az euró a forint ellenében, majd a reggeli órákban további egy forintot.

Határidős piacok: Nagy mínuszban vannak a határidős indexek ma reggel. Vállalati hírek

Magyar Telekom: Tovább folyik a vita az új telefonadóról. A szektor képviselői és a kormány álláspontja továbbra sem közeledett egymáshoz. A szolgáltatók az előfizetésre vetített adóban, míg a kormány perc és (sms esetén) darabszám alapú adóban gondolkodik. Árfolyamhatásra nem számítunk.

- Az FHB 5,3 milliárd forint értékben vásárolt vissza, majd vont be kötvényeket. Mivel az árazás nem ismert, így az elért nyereséget sem tudjuk meghatározni.

- A PannErgy 13.000 darab saját részvényt vásárolt pénteken 625 forintos áron. A tranzakciót követően a cég 3.183.929 saját részvénnyel rendelkezik, amely a kibocsátott részvénymennyiség 15,12 százaléka.

Gazdasági hírek

- Ma kezdi tárgyalni a parlament az alaptörvény módosítását. Kikerülhet a jegybank és a felügyelet esetleges összevonását lehetővé tevő passzus.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.