BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Elvitte a Telekom nyereségét a különadó

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A Magyar Telekom nettó eredménye 17,1 százalékkal csökkent 2010-ben a megelőző évihez képest, köszönhetően többek közt annak, hogy a profit 40 százalékának megfelelő különadót kellett befizetnie.

A cég tavaly 609,6 milliárd forint bevételt és 64,4 milliárd forint nettó eredményt ért el tavaly, ami 5,3 százalékkal, illetve 17,1 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál.A bevétel csökkenését főként a hangalapú kiskereskedelmi vezetékes és mobil bevételek visszaesése okozta, míg a nettó eredményre például a 27 milliárd forint telekom adó befizetése, valamint a macedóniai és a montenegrói tanácsadói szerződések vizsgálatával kapcsolatos 2,3 milliárd forintos költségek hatottak negatívan - áll a cég közleményében, mely a BÉT honlapján jelent meg.

A konszolidált, nem auditált, nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) alapján készült eredménykimutatás szerint a negyedik negyedévben a társaság 157 milliárd forint bevételt és 7,5 milliárd forint nettó eredményt ért el, ami 3,9, illetve 26,5 százalékkal kisebb a tavalyinál. Ez remek eredménynek tűnik a korábban kiadott elemzői várakozásokhoz képest, melyek 155 milliárd forint bevételt és 9,28 milliárd forint veszteséget vártak a negyedik negyedévre.

Christopher Mattheisen elnök-vezérigazgató szerint ígéretes jeleket érzékel a társaság, elsősorban a magyar lakossági piacon: a mobil perchasználat egyértelműen növekedett 2010-ben, és a nemfizetés miatt történő ügyfélelvándorlás is jelentősen csökkent az utolsó negyedévekben, miközben a tv- és mobilinternet előfizetők táborának növekedési üteme töretlen. A tendenciákat és hatásokat figyelembe véve az elnök-vezérigazgató az idén 3-5 százalékos bevétel csökkenésre és – a rendkívüli tételek és a telekom adó nélkül, 4-6 százalékos EBITDA csökkenésre számít. A társaság az idén körülbelül 5 százalékkal csökkenti beruházásait.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.