BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

EU–csúcs: Orbán Viktor elmagyarázta, mi történt Brüsszelben és mi következik most

Orbán Viktor a Magyar Nemzetben üzent a magyaroknak. Ebben kifejtette, mi történt az EU-csúcson, és arra is felhívta a figyelmet, hogy az EU 27 országából 20-ban olyan szuverenista vagy jobboldali párt nyert a júniusi választásokon, amely kimondottan a változás ígéretével kampányolt.

„A háborúpárti paktum ellenére folytatjuk az európai jobboldali pártok együttműködésének kiépítését” – egyebek mellett erről is írt Orbán Viktor a Magyar Nemzet szombati számában.

Orbán
EU-csúcs: Orbán Viktor elmagyarázta, mi történt Brüsszelben, és mi következik most / Fotó: Orbán Viktor / Facebook

A magyar miniszterelnök kifejtette, hogy az emberek a változásra szavaztak, de az Európai Néppárt árulásával a brüsszeli elit kicselezte őket, és kivédte a Brüsszel bevételét célzó első támadást.

Európa válságban van – fogalmazott. Szerinte eltűnőben van az életünk kereteit meghatározó keresztény civilizáció. Lejtmenetben az Európai Unió is, a kontinens globális gazdasági súlya pedig az elmúlt három évtizedben erősen csökkent. „Az európai rend a szemünk láttára elpárolog, állandósult a terrorveszély, foszladozik a közbiztonság” – húzta alá. Emellett visszaszorult az európai érdekérvényesítési képesség a nemzetközi politikában is, 

  • béke, rend és fejlődés helyett
  • háború, migráció és stagnálás lett.

A helyzetet szerinte csak súlyosbítja, hogy a brüsszeli bürokrácia az elmúlt években számos hibás politikai döntést hozott. Így Európa egyre inkább belesodródik egy olyan háborúba, amelyen a kontinens semmit sem nyerhet, de könnyen mindent elveszíthet.

Orbán Viktor leírta Brüsszel bűneit

A miniszterelnök megjegyezte: a brüsszeli bürokraták az európai emberek pénzét folyamatosan Ukrajnába küldik, a szankciókkal „lábon lőtték” az európai cégeket, felhajtották az inflációt, és megélhetési nehézségek közé lökték az európai polgárok millióit. Adóemelésekkel rontották a kontinens versenyképességét, és a zöldátállást félrenavigálták. „Európa ma több kőszenet használ, és magasabbak az energiaárak, mint öt évvel ezelőtt. A kivéreztetés ellen napi szinten tiltakoznak az európai gazdák, és közben nyakló nélkül tódulnak be dömpingáron a kétes minőségű ukrán agrártermékek” – sorolta.

Kitért arra, hogy az EU bővítése a Nyugat-Balkán országaival teljesen megrekedt, csak a magyar bővítési biztos heroikus küzdelme hozott némi előrelépést. Pedig az uniónak nagyobb szüksége van az új tagállamokra és azok gazdasági lendületére, mint bármikor korábban.

Arra is kitér, hogy a félrekezelt migrációs politika miatt ma is özönlenek Schengen területére az illegális migránsok. Brüsszelben viszont ahelyett, hogy átvennék a migrációt megállító országok (például Magyarország) sikeres gyakorlatát, ezeket büntetik, és a migránsok beengedésére akarják őket kényszeríteni.

Közismertnek nevezte, hogy 2040-ig Afrikában 750 millióval nő a népesség.

Magyarország mindenkit arra figyelmeztet, ma még megállítja az afrikai migránsokat a kerítés, de ilyen rohamosan növekvő számok mellett csak a már középtávon helyben maradást eredményező gazdasági fejlesztésektől remélhetünk megoldást. Európának nagy fejlesztési programot kellene indítania Afrikában, de ilyen terv Brüsszelben még a látóhatáron sincs.

Orbán Viktor elmagyarázta, mi történt Brüsszelben

A kormányfő úgy fogalmazott: a brüsszeli bürokraták kétségtelenül sikeresek a nemzetállamok meggyengítésében és saját hatalmuk növelésében, ez az elit pedig felidézi bennünk a kommunisták emlékét. Nem az emberek érdekét nézik, hanem a saját eszméiket erőltetik az emberekre. Az éppen aktuális slágerük a méregzöld politika és a kevert társadalom eszménye.

Emlékeztetett, a válság ténye és a háborús helyzet súlyosbodása már jóval az európai parlamenti választások előtt egyértelműen jelezte, hogy változásra van szükség Európában. Hangsúlyozta, a baloldali progresszió és háborúpártiság helyett az emberek elsöprő többséggel a változást ígérő pártokra szavaztak.

Az EU 27 országából 20-ban olyan szuverenista vagy jobboldali párt nyert, amely kimondottan a változás ígéretével kampányolt.

A választás után meg is bukott azonnal a baloldali francia és a belga kormány, és „Berlinben is rezeg a léc”. Az európai emberek szerinte egyértelművé tették, hogy le akarják zárni a szomszédban zajló háborút, meg akarnak szabadulni a progresszív ideológiai ámokfutástól, meg akarják állítani a migrációt, növekedési pályán akarják látni az európai gazdaságot.

Mi következik most?

Azt is írta, hogy az európai emberek a várakozásoknak megfelelően megkezdték Európa visszavételét, csakhogy a brüsszeli bürokraták ellentámadást indítottak. A status quo fenntartásában érdekelt szocialisták és liberálisok mellé beszervezték az Európai Néppártot, amely a kampányban még változást ígérve gyűjtötte a szavazatokat, ám a választások után mégis a szocialistákkal és liberálisokkal állt össze.

Az Európai Néppárt és a baloldal többi pártja fittyet hány az európai emberek döntésére, és szégyenteljes paktumot kötött, hatalmi osztozkodásba kezdett. Orbán Viktor szerint ez a választóktól kapott felhatalmazással való nyílt visszaélés, egy háborúpárti koalíció köttetett újra.

Ennek szerinte egyetlen célja, hogy a brüsszeli elit hatalomban maradjon. Napnál is világosabbnak nevezte, hogy ezért akarják pozíciójában tartani az eddigi sikertelenségekért nyakig felelős bizottsági elnököt. A miniszterelnök kiemelte, hogy a jobboldaliaknak továbbra is az a feladatuk, hogy érvényt szerezzenek az európai választók akaratának. „Az első kísérletüket visszaverték, de ezen a héten megtörtént az újratervezés” – írta. Ezzel jelezve, hogy a paktum ellenére folytatni fogják az európai jobboldali pártok együttműködésének kiépítését.

Kifejtette, hogy a jobboldali pártoknak erős európai parlamenti frakciókat kell létrehozniuk, majd ki kell építeniük az ilyen képviselőcsoportok közötti együttműködést. Felhívta arra is a figyelmet, hogy vasárnap két meghatározó erejű esemény történik: vigyázó szemünket Párizsra és Bécsre érdemes vetnünk. Felidézte, hogy Amerikában is nagy lépést tettek a változás felé.

„Ha minden a tervek szerint alakul, és a Jóisten is megsegít bennünket, az év végére a hazafiak többségre jutnak az egész nyugati világban. Hajrá!” – zárta cikkét Orbán Viktor.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.