levél Ennyi volt, elárasztják a kérések Magyar Péter minisztereit: Vitézy és Kapitány sem söpörheti ezt szőnyeg alá – nem kell nekik az M1-es, félnek a védett árak kivezetésétől Továbbra is a hazai közúti fuvarozók versenyképessége a tét, ez pedig nagy súllyal múlik a jogszabályi környezeten is.
beruházás Kína bajt kever Európában, ha nem elég az iráni háború – Magyarország is frontvonalba kerülhet Az iráni háború fenyegetései legalább irányukban kiszámíthatóak. Az iráni háború fenyegetései legalább irányukban kiszámíthatóak.
digilog consulting Akiket izomból megütött a forint: veszteségekben fuldokolnak a fuvarozók – figyelmeztetnek A román fuvarozók többletkapacitást és árnyomást hoztak.
logisztika Ki nem találnánk, mitől környezetbarát az Unicum – elárulták Dedikált elektromos kamionnal végzik az árufuvarozást.
közlekedés Valami nagyon félrement a vasúti fejlesztéseknél, Magyarország is szenved tőle: kamionokat akarnak vonatok helyett – erre figyelnie kell Vitézy Dávidnak Európa-szerte súlyos zavarokat tapasztalnak a vasúti árufuvarozásban. Európa-szerte súlyos zavarokat tapasztalnak a vasúti árufuvarozásban.
Hungrail Intézkedések tömegét várja a magyar vasút az új kormánytól Már készül a második vasúti versenyképességi csomag.
orosz olaj Nagyon betalált Putyin jobbegyenese, káosz készül a német üzemanyagpiacon, veszélybe került a berlini reptér működése is A német üzemanyag-diverzifikációs politika stratégiai vereséget szenvedett.
vasúti közlekedés Megindul az ország legnagyobb vasúti beruházása Egyik megyeszékhelyünk bekapcsolódhat a nemzetközi vasúti kereskedelembe. Egyik megyeszékhelyünk bekapcsolódhat a nemzetközi vasúti kereskedelembe.
védelmi ipar Új korszak köszönt Európára: a védelmi ipar lehet a gazdasági növekedés következő motorja A cél, hogy a pénz európai vállalatoknál landoljon.
hajózási útvonal Hormuz után felrobban egy másik szoros is? Két szuperhatalom feszül szembe egymással A két gigász csúcstalálkozójától sokan a világfeszültség enyhülését remélik, de ez most nem abba az irányba mutat.
üvegvisszaváltás Fontos bejelentést tett a hosszú hétvége kapcsán a Mohu – ez várható húsvétkor a REpontokon Húsvét hétvégéjén nagyobb forgalomra lehet számítani a REpont-automatáknál.
személyszállítás Meglepetés: mától más vonat érkezik néhány vonalon, mint eddig Zöld-sárga szolgáltatás jelenik meg egyes vonalakon.
logisztika Brutálisan felpörgött a csomagküldés – így tarolják le a magyar piacot a nagy külföldi platformok Rekordszintre ugrott a csomagvolumen 2025-ben Magyarországon.
üzemanyag Állami segítséget remélhetnek a kis benzinkutak Bőven maradt megoldanivaló a további megbeszélésekre.
06:01 levél Ennyi volt, elárasztják a kérések Magyar Péter minisztereit: Vitézy és Kapitány sem söpörheti ezt szőnyeg alá – nem kell nekik az M1-es, félnek a védett árak kivezetésétől
19:25 beruházás Kína bajt kever Európában, ha nem elég az iráni háború – Magyarország is frontvonalba kerülhet
18:10 digilog consulting Akiket izomból megütött a forint: veszteségekben fuldokolnak a fuvarozók – figyelmeztetnek
14:20 közlekedés Valami nagyon félrement a vasúti fejlesztéseknél, Magyarország is szenved tőle: kamionokat akarnak vonatok helyett – erre figyelnie kell Vitézy Dávidnak
05:50 orosz olaj Nagyon betalált Putyin jobbegyenese, káosz készül a német üzemanyagpiacon, veszélybe került a berlini reptér működése is
06:06 védelmi ipar Új korszak köszönt Európára: a védelmi ipar lehet a gazdasági növekedés következő motorja
18:07 hajózási útvonal Hormuz után felrobban egy másik szoros is? Két szuperhatalom feszül szembe egymással
14:45 üvegvisszaváltás Fontos bejelentést tett a hosszú hétvége kapcsán a Mohu – ez várható húsvétkor a REpontokon
11:35 logisztika Brutálisan felpörgött a csomagküldés – így tarolják le a magyar piacot a nagy külföldi platformok
08:01 iráni háború Brutális sarcok, rettegés a lázadóktól, itt az új Mad Max: visszamentünk a 19. századba, vadnyugati állapotok uralkodnak a konténeres hajózásban
19:30 személyszállítás Budapest-Belgrád: felmérik, hol kell beavatkozni, zajlik a finomhangolás – már nincs hátra sok, és elindul a személyforgalom
17:47 intercity Más mozdonyokat vet be a MÁV a balatoni vonalon, cserébe egy típustól el kell búcsúznunk
11:53 ETCS Budapest-Belgrád: szóba sem kerültek Traxxok a gyorsvasúton, de így is megkapják a nélkülözhetetlen ETCS-t – cáfolja a MÁV az ellenzéki vádakat
iráni háború Brutális sarcok, rettegés a lázadóktól, itt az új Mad Max: visszamentünk a 19. századba, vadnyugati állapotok uralkodnak a konténeres hajózásbanVideó
személyszállítás Budapest-Belgrád: felmérik, hol kell beavatkozni, zajlik a finomhangolás – már nincs hátra sok, és elindul a személyforgalomVideó
ETCS Budapest-Belgrád: szóba sem kerültek Traxxok a gyorsvasúton, de így is megkapják a nélkülözhetetlen ETCS-t – cáfolja a MÁV az ellenzéki vádakat
vasút Budapest–Belgrád: Lehull a lepel a vasúti gigaprojektről, két időpontban lesz a start – elárulta a MÁV, mikor érik el a teljes kapacitástVideó
fejlesztés Ferihegy 3: máris itt van, indul az új repülőtéri terminál építése, ilyen hamar nem is vártuk
Február 17.kedd 21:10 költség Fojtó szorításba kerültek a fuvarozók: sok az eszkimó, kevés a fóka, drága a zsineg VG
Február 16.hétfő 7:52 növekedés Kinövik az autók a parkolóházak beállóhelyeit, Magyarország már lépett VG
Február 15.vasárnap 12:41 közlekedés Nagy baj van, a vasúton utazók figyeljenek, ez fájhat – lehet, hogy busz kell Pető Sándor
Február 11.szerda 16:05 közlekedés Gyorsít Magyarország: annyi út újul meg idén, hogy Frankfurtig érnénk rajta VG/MTI
Február 5.csütörtök 19:56 Vác Történelmi bejelentés: régóta panaszkodnak erre a vasútvonalra, Lázár János pontot tett a végére – a kormány választ ad az elővárosi fekete bárányraVideó VG
Február 2.hétfő 15:44 MÁV Annyi az ember, hogy kevés a napi 5 járat Szerbiába, lépnie kellett a MÁV-nak – így alakul mostantól a közlekedés VG
Február 1.vasárnap 20:46 Salgótarján Már 24 éve várja az IC-vonatot a 30 ezres magyar város: pontosan látszik, miért nem futott be soha – sokkal többről van szó, mint a MÁVVideó B. H. L.
Január 26.hétfő 20:40 fuvarozás Elege lett a kamionosoknak Schengenből, blokád alá vonják a magyar határt: megkezdődött a tüntetés, senki se tudja, meddig tart VG
Január 22.csütörtök 13:00 fapadosok Budapestet irigylik Bécsben, megroggyant a reptér – ketten tehetnek róla, az államot okolják Murányi Ernő
Január 20.kedd 13:40 közlekedés Robbantásra készülnek, hegyeket fúr át nem autópályáiról híres szomszédunk VG
Január 20.kedd 12:27 légiközlekedés Ilyen, mikor Elon Musk berág: összerúgta a port a vérmes vezérrel, most kivásárolná alóla a Ryanairt K. B. G.