BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Amerikai hatalomátvétel a kassai vasműnél

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A szlovák versenyhivatal elhúzódó jóváhagyása után, november elején vette át hivatalosan is az ellenőrzést a USX Corporation amerikai társaság a kassai Kelet-szlovákiai Vasmű (VSZ) részei felett, leányvállalata, a US Steel Group közvetítésével. Ismeretes, hogy a végleges szerződés már szeptemberben megszületett.

A Národná Obroda szerint a versenyhivatal azzal indokolta a kedvező döntést, hogy a közeljövőben nem várható változás a fontos piacokon a magas belépési költség miatt, vagyis ez a koncentráció a versenyzők piaci pozícióit nem érinti, csak a tulajdonviszonyokat módosítja. Az erős stratégiai partner belépését többek között a VSZ 20 milliárd korona hiteltartozása tette szükségessé. Az amerikai tulajdonos a vasmű kereskedelmi részét vette át a nemrég alakult Steel Kosice társaságban, és 50 százalék tulajdonrészét a VSZ--US Steel vegyes vállalatban. Kötelezte magát öt éven belül 371 millió dollár, majd újabb öt év alatt 124,5 millió dollár beruházására. A leendő csúcsmenedzserek között egy szlovák lesz, a jelenlegi vegyes vállalat vezetője -- értesült a Hospodárské Noviny.


Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.