BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

3 és fél millió felett jöhet a 98 százalékos különadó?

A Munkástanácsok Országos Szövetsége (MOSZ) azt javasolja a kormánynak, hogy 3,5 millió forintban állapítsa meg a végkielégítések összeghatárát, s efölött vessen ki progresszív adót - mondta Palkovics Imre, a MOSZ elnöke pénteki budapesti tájékoztatóján.

A Munkástanácsok egyetértenek a kormánnyal a jó ízlésbe ütköző adó bevezetésében, de azt javasolja, hogy a végkielégítések 3,5 millió forintig legyenek adómentesek - jelentette ki az elnök.

Palkovics Imre elmondta azt is, hogy 9 milliós végkielégítési összeg is elfogadható - igaz erőteljes progresszív adóztatás mellett. A szakszervezet számítása szerint ugyanis közalkalmazotti körben, egyetemi diplomával, nem vezetői munkakörben, 300 ezer forintos havi fizetés mellett 20 éves munkaviszony után 24 hónap végkielégítés, négy hónap felmentési időre járó juttatás, két hónap szabadságmegváltás mellett 9 millió forintos végkielégítés jár, ami, bár ritka eset, de nem elképzelhetetlen.

Az átlagos végkielégítés a Munkástanácsok számítása alapján 4-4,5 millió forint - tette hozzá az elnök. A javaslatot azzal indokolta Palkovics Imre, hogy ebben az évben és a következő években több tízezer munkavállaló jár rosszul, ha nem változik a 2 milliós összeghatár, amely felett a végkielégítést 98 százalékos adó sújtja.

Palkovics Imre azzal egészítette ki a javaslatot, hogy ha 3,5 millió forint alatt húzza meg a végkielégítés összegét a kormány, akkor az érintettek kapjanak lehetőséget arra, hogy bíróságon bizonyítsák az esetleges "jó erkölcsöt".

Háttér

Az Alkotmánybíróság (AB) megsemmisítette a végkielégítésekre a nyáron kivetett 98 százalékos különadót. A taláros testület egyik fő kifogása a visszamenőleges hatály volt, vagyis az, hogy a Magyar Közlönyben augusztus 13-án kihirdetett jogszabály valamennyi, január 1-jétől állami forrásból származó, munkavégzésre irányuló jogviszony megszűnésével összefüggésben szerzett jövedelem kétmillió forint feletti részét – két százalék híján – el kívánta vonni. Éppen ezért az AB is visszamenőleges hatállyal semmisítette meg e törvényi rendelkezéseket, vagyis a már befizetett különadó is visszajár az érintetteknek.

Lázár János, a fidesz frakcióvezetője az AB döntése után azt javasolta: korlátozzák a taláros testület lehetőségeit, ne dönthessenek költségvetést érintő ügyekben.

A vita nem az Alkotmánybíróság hatásköréről szól, hanem a társadalmi igazságosságról és több mint három millió ember igazságérzetéről, akik azért szavaztak a Fideszre, hogy a végkielégítések rendszerét megszüntessék - mondta az InfoRádiónak Lázár János.

A Fidesz parlamenti frakcióvezetője hangsúlyozta, hogy a párt számára a legfontosabb a választási ígéretek betartása, márpedig 2010 tavaszán az emberek joggal háborodtak fel a kifizetett százmilliós végkielégítéseken, és akkor Orbán Viktor azt ígérte, hogy ezeket a Fidesz-kormány visszaszerzi, és megszünteti a rendszert. Három millió szavazó igazságérzetét sértette a gyakorlat, hogy több százmilliót fizetnek ki Hagyó Miklós és Hunvad György barátainak, akikre az állami vagyon volt bízva - tette hozzá.

Kolláth György, alkotmányjogász viszont a jogállam sérülésére hívta fel a figyelmet a Világgazdaság Online-nak adott interjújában. Török Gábor szerint az AB-t súlyosabb támadás érte, mint a Bokros-csomag idején. A politikai elemző leszögezte: a fidesz nem tűr meg semmilyen ellensúlyt.

A konzervatív, kormánypárti sajtónál is kiverte a biztosítékot Lázás János javaslata. "Tudomásul kell vennünk, hogy az olyan komoly népszerűségnek örvendő törvény is összeütközésbe kerülhet alaptörvényünkkel, mint amilyen a kétmillió forintot meghaladó végkielégítések megsarcolásáról szóló jogszabály, ha azt úgy alkotja meg az Országgyűlés, hogy figyelmen kívül hagyja a jogállamiságunk alapját jelentő egyik legfontosabb alapelvet" - írta a Magyar Nemzet.

Alkotmánybíróság jogkörét korlátozó javaslat költségvetési ügyekben aláássa a befektetői bizalmat, a jogállamiságba vetett hitet, vélekedett a Commerzbank AG. Rossz üzenetet küld Orbán a pénzpiacoknak és a befektetőknek: a lépések aláássák a jogrendszerbe vetett hitet – közölte a Commerzbank AG a Bloomberggel.

-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.