BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Adónyomozók angol bank német ügyfelei után kutatnak

Németország Észak-Rajna-Vesztfália tartományában adónyomozók e hét eleje óta a brit Coutts-bank olyan német ügyfelei után kutatnak, akik állítólag nagy összegű adócsalást követtek el - írja a Süddeutsche Zeitung pénteki számában.

A tartomány még 2012 nyarán egymillió euróért olyan CD-t vásárolt, amely a Coutts-bank ügyfeleinek adatait tartalmazta. A kiértékelés sokáig tartott, mert a banki ügyfelek nyilvánvalóan az úgynevezett "Zebra" modellt részesítették előnyben. Ennek az a lényege, hogy az úgynevezett fehér - nem gyanús - számlákon szabály szerint kisebb összegek szerepeltek, amelyek után adóztak.

A nagy vagyonok viszont fekete számlákon voltak találhatók. A két számlarendszert egymástól elkülönítve kellett feldolgozni. A Coutts-ügyfelek részéről már vannak olyan nyilatkozatok, amelyek arról szólnak, hogy a bank munkatársai tanácsot adtak a számlák egymástól való elkülönítéséhez.

Hogy ez valóban így van-e, azt a nyomozások fogják kideríteni. A bajor lap szerint a Coutts-akcióval párhuzamosan Németországban házkutatások voltak a Credit Suisse és két másik bank nagy értékű adatanyagával összefüggésben.

A tartományi pénzügyi hatóságok ugyanis 4,4 millió euróért megvásároltak egy adóra vonatkozó adatokat tartalmazó CD-t. Szakértők odavannak a terjedelmes anyag minőségétől, amely a 2005-2010-re vonatkozóan igen részletes és sokatmondó. Az esetek nagy számára tekintettel utólagosan jelentős adóbefizetésekre lehet számítani - írja a Süddeutsche Zeitung.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.