BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Él a Fidesz feljelentő honlapja, telefonszáma

Elindult a Fidesz Bérmonitoring Bizottságának honlapja. Itt lehet bejelenteni az idei fizetésváltozásokat, legyenek azok negatívak vagy pozitívak a munkavállalóra nézve.

2011. február 16-án a Fidesz és a KDNP-frakció Bérmonitoring Bizottságot hozott létre azzal a céllal, hogy a köz- és a magánszférában megvizsgálják, teljesültek-e az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) decemberi ülésén született bérmegállapodások. Az OÉT-en a felek megállapodtak abban, hogy a minimálbér 6,1 százalékkal, a garantált bérminimum pedig 5 százalékkal fog idén emelkedni. Ajánlásként 4-6 százalékos bruttó béremelést is megfogalmaztak azzal, hogy ez elsősorban az alacsony és középkeresetűek béremelésével jöjjön létre.

Napvilágot láttak azonban olyan esetek is, hogy a béremelések nem, vagy csak részben történtek meg, így vannak olyan állampolgárok, akiknek kevesebb lett a fizetésük idén a tavalyi bérükhöz képest. A Bizottság a munkáját a tavalyi év decemberében a novemberi munkáért kapott, és az idén januárban végzett munkáért február elején kapott nettó fizetések összehasonlítása alapján végzi.

Az információk megadása anonim módon történik, a Bizottság ezért kéri, hogy nevet, lakcímet, vagy egyéb személyes adatot az állampolgárok ne tüntessenek fel.

A honlapon található kérdőív rákérdez a (fel)jelentő munkahelyének földrajzi helyére (19 megye, valamint Budapest), a nemére, foglalkoztatotó ágazatára. Meg kell adni a decemberben, illetve februárban megkapott bruttó és nettó bérösszeget is. Két kérdés az önkormányzati szférában dolgozókra vonatkozik, ezek azt firtatják, hogy jogosult-e az illető bérkompenzációra, illetve megkapta-e azt.

A megadott számon hétfőtől csütörtökig reggel nyolctól délután 16 óráig, míg pénteken nyolctól 14 óráig lehet jelenteni a novemberi és a januári munkáért járó béradatokat. A telefonos rögzítőn a KDNP képviselője Pálffy István beszél, aki itt is felhívja arra figyelmet, hogy személyes adatokat ne adjon meg a telefonáló. Cégneveket sem a kérdőív, sem a telefonos ügyfélszolgálat nem kér, így nem tudni, hogyan akarnak érvényt szerezni az esetleges elmaradó béremelésnek.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.