BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Itt a német banki különadó

Döntés. Banki különadó bevezetéséről döntött tegnap a német kabinet, ennek segítségével megelőző válságalapot hoznának létre az újabb bankmentő akciók finanszírozásához. Berlin évi 1,2 milliárd eurót szeretne ilyen módon beszedni a magánkézben lévő, illetve a tartományi bankoktól. Az uniós partnerekkel való együttműködés jegyében a tegnapi német kabinetülésen a történelem során első ízben vett részt francia kormánytag Christine Lagarde pénzügyminiszter személyében.

A szövetségi kabinet részletes javaslatát várhatóan nyárig készíti el Wolfgang Schäuble, a pénzügyi, illetve Sabine Leutheusser-Schnarrenberger, az igazságügyi tárca vezetője. Annyit mindenesetre már most tudni lehet, hogy az évi 1,2 milliárd euróból nagyjából 900 millió jutna a magánbankokra, 300 millió pedig a tartományi hitelintézetekre. Az adó mértékének a megszabásához azt a kockázatot vennék alapul, amelyet az illető intézet jelent a pénzügyi rendszer egésze számára. A német pénzpiaci felügyelet (Bafin) számításai szerint egyébként a bankokra jutó teher közel kilencmilliárd eurót tenne ki, ha Berlin a Barack Obama amerikai elnök által támogatott különadó-elképzelést (lásd keretes írásunkat) követné.

Ezenfelül a kabinet arról is döntött, hogy jogszabály-módosítással teszik egyszerűbbé a jövőben a piacot jelentős mértékben befolyásoló nagybankok szanálását csődközeli állapot esetén. A pénzintézeti vezetőknek pedig az eddigi öt helyett tíz éven keresztül kell kártérítési kötelezettséget vállalniuk esetleges hibás döntéseik után.

A tegnap nyilvánosságra hozott elképzelések kidolgozása során Berlin szorosan egyeztetett legfontosabb európai partnerével, Franciaországgal. Az ülésen részt vevő Lagarde ennek megfelelően támogatásáról biztosította a különadó kivetésének ötletét. Párizs ugyanakkor a saját maga által tervezett extra elvonás esetében a németektől eltérően nem egy független pénzalapba halmozná fel a befolyó pénzt, hanem közvetlenül a költségvetésbe folyatná. A franciák ezenfelül Berlinnel ellentétben nem mentesítenék automatikusan a biztosítókat a különadó megfizetése alól.

A német–francia elvi egyetértés ugyanakkor nem jellemző uniós szinten. Miközben Nagy-Britannia a franciákhoz hasonlóan a költségvetésbe befizetendő különadót javasol, Ausztria elveti ezt a koncepciót, és inkább a pénzügyi tranzakciókat terhelné új elvonásokkal, más tagállamok pedig mindkét elképzelést elvetik.

A jelek szerint azonban Brüszszel ennek ellenére törekszik a közös fellépésre. Michel Barnier belső piacokért felelős biztos hét eleji nyilatkozatában hangsúlyozta egy egységes európai válságalap felállításának a szükségességét. A biztos ugyanakkor az egyes tagállamok által felállítandó nemzeti alapok ötletétől sem zárkózott el. Brüsszel várhatóan őszre készíti el a kérdéssel kapcsolatos javaslatát. JK


Megosztottság

Eltérően képzeli el a banki különadók kivitelezését az USA törvényhozása, illetve kormánya. A kongresszus egyre inkább arra a megoldásra hajlik, hogy a befolyt pénzből megelőző jelleggel kellene feltölteni egy válságalapot.

A Fehér Ház viszont azt szeretné, ha a bankmentések költségeit utólag hajtanák be a pénzügyi szektortól, utólagos adókivetések formájában. A kormányzat azzal indokolja javaslatát, hogy az előzetesen feltöltött alap keltette biztonságérzet egyes bankokat felelőtlenebb kockázatvállalásra sarkallhatna. A bankszektor képviselői mindenesetre egyik elképzelést sem pártolják.




A Fehér Ház viszont azt szeretné, ha a bankmentések költségeit utólag hajtanák be a pénzügyi szektortól, utólagos adókivetések formájában. A kormányzat azzal indokolja javaslatát, hogy az előzetesen feltöltött alap keltette biztonságérzet egyes bankokat felelőtlenebb kockázatvállalásra sarkallhatna. A bankszektor képviselői mindenesetre egyik elképzelést sem pártolják.

IMF: közösen A globális együttműködést hiányolja a Nemzetközi Valutaalap (IMF) elnöke a banki különadóra vonatkozó terveknél. Miközben a válságból megtanulhattuk, hogy a problémákat csak közösen lehet kezelni, a kormányok mégsem hajlandók koordináltan cselekedni – mutatott rá a héten Dominique Strauss-Kahn.

Az IMF első embere a G20 pénzügyminisztereinek áprilisi washingtoni találkozóján kíván előállni azzal a tervezetével, amelyben globális banki különadó bevezetését javasolja. A szervezet a német elképzeléshez hasonlóan válságalapot hozna létre a befolyó összegből.-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.