BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Még bonyolultabb a bankadó

Mégsem vezetik be a munkáltatói járulékplafont jövőre – Sávossá válik a biztosítók különadója

Harmincszázalékos, kifejezetten a hitelintézetekre vonatkozó adót vezet be a kormány 2011-től, ez azonban furcsa módon akár kedvező irányú módosítás is lehet a bankok számára, miközben a „régi” különadó mértéke valamelyest nő. A hirtelen jött újabb különadót az adócsomaghoz érkezett zárószavazás előtti módosító javaslatok közé csempészték be tegnap, és kora délután meg is szavazták a honatyák – ahogy az adócsomag egészét is. Bár a zárószavazás előtti módosítások eredetileg csak a koherenciazavar kiküszöbölésére valók, tegnap több jelentős átalakításon esett át az adó- és járuléktörvényekről szóló javaslatcsomag ilyen módon.

A már említett 30 százalékos hitelintézeti különadó – a javaslat indoklása és szakemberek véleménye szerint – nem növeli a bankok adóterhelését, hiszen azt be lehet számítani a mérlegfőösszeg után fizetendő különadóba. A nyereség után fizetendő különadó mértéke pedig nem lehet magasabb, mint a mérlegfőösszeg alapján kivetett különadó.
A módosítás lényege, hogy az új különadót már az adózott eredmény terhére lehet és kell elszámolni, nem pedig az adózás előtti eredmény terhére. Vagyis ezzel a bankokat sújtó különadóteher jelentős része klasszikus jövedelemadóvá válik, és ez kedvezőbb elszámolási lehetőséget jelent – mutatott rá lapunk kérdésére Pálszabó Tibor, az Ernst & Young adópartnere. Ez a módosítás sok magyarországi hitelintézet eredményességi mutatójára kedvező hatással lesz, miközben a ténylegesen fizetendő adóteher nem változik. A módosítás további jelentősége – teszi hozzá Pálszabó Tibor –, hogy több külföldi tulajdonú hitelintézet a Magyarországon fizetendő különadóját az új szabályoknak hála már képes lesz levonni az anyaországokban fizetendő adójából. Erre eddig nem volt lehetőség.

Hasonló cél lelhető fel egy másik zárószavazás előtti módosításban is, amely az unión belüli kettős adóztatás elkerülése érdekében született. E szerint a különadót csökkentő tételeket nemcsak a belföldi, hanem a külföldi gazdasági szereplőkkel fennálló kapcsolatok esetén is érvényesíteni lehet. Ilyen ügylet lehet többek között a bankközi hitelnyújtás vagy részesedések átadása. Az ugyanakkor borítékolható, hogy ez a módosítás elsősorban a Magyarországon székhellyel rendelkező bankoknak, vagyis mindenekelőtt az OTP Banknak kedvez. Minden hitelintézet számára rossz hír azonban, hogy a bankadó mértéke – itt ismét a mérlegfőösszeg után fizetendő teherről van szó – az 50 milliárd forintot meghaladó adóalap után az eddigi 0,5-ről 0,53 százalékra nő.

A kisebb biztosítók számára kedvező irányú változások szerepelnek a friss módosítások között. A korrigált díjbevétel után fizetendő, egységes 6,2 százalékos adó helyébe ugyanis progresszív adótételek lépnek. Egymilliárd forintos díjbevételig 1,5, 8 milliárd forintig 3, e felett azonban 6,4 százalék lesz a különadó mértéke. Ebből többek között a Járai Zsigmond nevéhez köthető CIG Pannónia biztosítótársaság profitálhat. Az viszont mindenki számára kedvezőtlen, hogy a biztosítási szerződések körében megszűnik az eseti, soron kívüli vagy rendkívüli díjbefizetések hozama utáni kamatadó-mentesség. A csomag rendelkezik arról is, hogy ha egy betét a kamatadó bevezetése, vagyis 2006. szeptember 1-je óta nem fizetett kamatot, az első ilyen kifizetés 2010. december 31-e után is kamatadómentes lesz. A 2006. augusztus 31-e után kezdődött kamatperiódus esetén azonban a jövő év elejétől jóváírt kamat után már mindenképpen adót kell fizetni.

Nemcsak a pénzügyi szféra, hanem valamennyi munkáltató számára csalódás, hogy jövőre mégsem vezetik be a járulékfizetési plafont ebben a körben. A módosítás indoklása meglehetősen szűkszavú: a 2011-es költségvetés nem számolt az ezzel járó bevételkieséssel. Már a múlt héten több ponton módosult a béren kívüli juttatásokkal kapcsolatos szabályozás is, a zárószavazás előtt egy olyan kisebb jelentőségű módosítást vezettek át a honatyák a törvénytervezeten, miszerint a jövőre bevezetendő rekreációs kártya neve Széchenyi Pihenő Kártya lesz (a béren kívüli juttatások adózásáról lásd felsorolásunkat).

A béren kívüli juttatások adózása (juttatás/limit)

1. kedvezményes juttatások: adóalap: 1,19-szeres szorzó; adókulcs: 16 százalék; járulékkulcs: 0

- üdülési csekk: minimálbér/év

- iskolakezdési támogatás: a minimálbér 30 százaléka/gyermek/év

- helyi utazási bérlet

- étkezési utalvány: 18 000 forint/hó

- megújulási kártyára utalt összeg: 300 000 forint/év

- ingyenes vagy kedv. internethasználat: 5000 forint/hó

- munkáltatói hozzájárulás

önkéntes kölcsönös nyugdíjpénztárba: a min.-bér 50 százaléka/hó

önkéntes kölcsönös egészségpénztárba: a min.-bér 30 százaléka/hó

- iskolarendszerű képzés költsége

- szövetkezet közösségi alapjából származó juttatás

2. nem kedvezményes juttatások: adóalap: 1,19-szeres szorzó; adókulcs: 16 százalék; járulékkulcs: 27 százalék

- csekély értékű ajándék: évi max. 3 alkalom, a min.-bér 10 százaléka/alkalom

- hivatali, üzleti utazáshoz kapcsolódó étkezés és egyéb szolgáltatás

- reprezentációs célú ajándék a min.-bér 1 százaléka/ajándék

Fontosabb változások az adócsomagban

(az eredeti tervekhez képest)

n ingatlan bérbeadása esetén a magánszemély már 2010-re is alkalmazhat értékcsökkenési leírást

n a kedvezőbb társaságiadóelőleg-feltöltési szabály a naptári évtől eltérő üzleti évet választó adózók számára is megnyílik 2010. december 16-tól

n a Magyar Kármentő Alapnak adott támogatásra 50 százalékos adóalap-kedvezmény jár

n az ideiglenes iparűzési adót az építőipari vállalkozások már

a 60. napon kötelesek befizetni

n a távközlési szolgáltatók az ügyfeleik számlázási címe szerinti önkormányzatnál válnak adóalanyokká

n az építőipari szolgáltatók az építkezések helyszíne szerint is fizethetik az iparűzési adót

n a 35 év alatti, első lakásukat megszerző fiatalok automatikus – legfeljebb 12 havi – részletekben fizethetik a lakásszerzési illetéket

n a hangos könyv és a letölthető e-book is 5 százalékos áfával adózik

n a fogyasztási dohány kereskedelmi egységcsomagjának maximális tömege 200 gramm lehet

n a motorfejlesztést végzők visszaigényelhetik a fejlesztés során elhasznált üzemanyag jövedék adóját

n a kiskereskedők adóalapjának részévé válnak a beszállítóknak nyújtott szolgáltatások és a tőlük kapott engedmények

Forrás: VG-gyűjtés

-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.