BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mégsem kőbe vésett a bankadó? Vannak, akiknek nem kell fizetni

A három éven belül alakult biztosítóknak nem kell különadót fizetniük, a másik tagállamban székhellyel rendelkező biztosító magyarországi fióktelepének azonban igen, a befektetési vállalkozóknak pedig fele annyit, mint eredetileg tervezték, ha a parlament elfogadja Rogán Antal (Fidesz) módosító indítványait.

Az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnöke úgy módosítaná a bankadót is tartalmazó törvényjavaslatot, hogy a különadó számítási alapjában e vállalkozásoknál a befektetési szolgáltatási tevékenység ráfordításait is figyelembe lehessen venni. A módosítás hatására a befektetési vállalkozások várható adófizetési kötelezettsége 2,2 milliárd forintról 1,1 milliárd forintra csökken.

A biztosítóknál Rogán Antal szerint figyelembe kell venni, hogy az üzletindítással kapcsolatos sajátos költségek miatt a biztosítók az induló időszakukban, rendszerint 5-8 évig veszteségesek, működésük folyamatos tőkebevonást igényel. Ennek megfelelően a különadó ellehetetlenítené az új biztosítók alapítását, illetve az induló biztosítók működését, ezzel csökkentené a piaci verseny hatékonyságát, így hátrányosan érintené az ügyfelek érdekeit.

Ezért a törvényjavaslatba bekerülne, hogy a törvény nem vonatkozik a tevékenységi engedélyt első alkalommal 2007. június 1-jét követően megszerző biztosítókra és a nem jelentős biztosító egyesületekre.

Egy másik változtatás a különadóval terhelt körbe bevonná a másik tagállamban székhellyel rendelkező biztosító magyarországi fióktelepét is.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.