BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Teljesen átalakul a cafeteria-rendszer

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A kormány korábbi ígéreteit tükrözik a jövő évi adótörvény-javaslatok, amelyeket szombaton tettek közzé az Országgyűlés internetes oldalán. Egykulcsos, 16 százalékos szja már 2011-től – 2013-tól 10 százalék lesz a társasági adó

 A Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter által jegyzett, 136 oldalas dokumentum fő csapásiránya a 16 százalékos, egykulcsos adó, amely nemcsak az úgynevezett összevont adóalapra, hanem többek között a kamat- és árfolyamnyereség-, valamint az osztalékadóra is vonatkozik.

A most bejelentett adótervekről mindent egy helyen itt olvashat!

Az egyik homályos pont eleddig az adójóváírás alakulása volt. A törvényjavaslatból kiderül: ennek havi maximuma 12 100 forint lesz, amelyet havi 180 ezer forintos jövedelemig lehet érvényesíteni, a „kifutás” pedig havi 260 ezer forintos jövedelemnél fogy el. Az úgynevezett szuperbruttósítás az egységes kulcs ellenére sem vonatkozik jövőre a külön adózó jövedelmekre, sőt, 2013-tól meg is szűnik.
A természetbeni juttatások rendszere teljesen átalakul, fő szabály szerint e tételek esetén 1,19-szoros adóalapszorzót kell figyelembe venni, és a rendes adó- és járulékszabályok szerint leróni a közterheket. Persze maradnak kivételek.

A bőkezű gyerekkedvezmény hatására egy gyermek mellett havi mintegy ötven-, kettő mellett száz-, három gyermek esetén pedig havi 487 ezer forintos bruttó bér mentesül az adófizetés alól, amely megosztható a házas- vagy élettársak között. Jó hír az is, hogy az egyazon munkáltatónál dolgozó, az adóelőleget rendesen fizető adózók mentesülnek a bevallás benyújtása alól.
Az adócsomag rendelkezik arról is, hogy 2013. január 1-jétől egyetemesen 10 százalékos lesz a társasági adó mértéke, valamint már 2011-től bekerül az adókedvezmények közé a kísérleti motorfejlesztés után járó könnyítés.

Megbízott védi a nyugdíjakat

Nulla százalék lesz a magán-nyugdíjpénztári tagdíj mértéke a következő 14 hónapban, a 9,5 százalékos járulék a tb-kasszába kerül – rendelkezik a nemzetgazdasági miniszter törvényjavaslata. Ezzel párhuzamosan pedig a kormányfő nyugdíjvédelmi megbízottat nevezett ki Selmeczi Gabriella személyében. Az ő feladata lesz annak kiderítése, hogy mekkora károk érték a magán-nyugdíjpénztári tagokat. Egyelőre annyi biztos, hogy a kormány e károkat ellentételezi azok körében, akik viszszalépnek az állami nyugdíj rendszerébe.

Kiskereskedelem: különadó-kötelezettek

- Élelmiszer-, ital- és dohányáru-kiskereskedelem

- Bolti vegyes kiskereskedelem

- Bútor, textil, vasáru és mindenféle egyéb háztartási cikkek kiskereskedelme

- Ruházat, gyógyszer, illatszer és mindenféle egyéb máshova nem sorolható áruk kiskereskedelme

- Információs, híradás-technikai termékek kiskereskedelme

- Kulturális, szabadidős cikkek kiskereskedelme

- Gépjármű-üzemanyag kiskereskedelme

- Gépjármű-kereskedelem

- Gépjárműalkatrész-kiskereskedelem

- Motorkerékpár-, motorkerékpáralkatrész-kiskereskedelem

Megjegyzés: a piaci, internetes és csomagküldő kiskereskedelem mentesül az adóteher alól.

Forrás: VG-gyűjtés a törvényjavaslat és a TEÁOR-számok alapján

- Bolti vegyes kiskereskedelem

- Bútor, textil, vasáru és mindenféle egyéb háztartási cikkek kiskereskedelme

- Ruházat, gyógyszer, illatszer és mindenféle egyéb máshova nem sorolható áruk kiskereskedelme

- Információs, híradás-technikai termékek kiskereskedelme

- Kulturális, szabadidős cikkek kiskereskedelme

- Gépjármű-üzemanyag kiskereskedelme

- Gépjármű-kereskedelem

- Gépjárműalkatrész-kiskereskedelem

- Motorkerékpár-, motorkerékpáralkatrész-kiskereskedelem

Megjegyzés: a piaci, internetes és csomagküldő kiskereskedelem mentesül az adóteher alól.

Forrás: VG-gyűjtés a törvényjavaslat és a TEÁOR-számok alapján -->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.