BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az év végére nőhet az infláció

Nem változtak a fogyasztói árak augusztusban az előző év azonos időszakához képest a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelentése szerint. Az inflációt az olajárak zuhanása tüntette el, ami több mint tíz százalékkal tette olcsóbbá az üzemanyagokat. Elemzők szerint az év végére nőhet az infláció, a jegybank azonban egyelőre nem fog lépni.

Meglepte az elemzőket, hogy augusztusban stagnáltak a fogyasztói árak, hiszen a legtöbb szakértő 0,1-0,2 százalékos inflációra számított a júliusi 0,4 százalékos áremelkedés után. Nyáron egyértelműen megtört a drágulás ütemének emelkedő trendje, ami elsősorban az újra zuhanó olajárak következménye. Az üzemanyagok ára 12 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest, ami jelentősen lefelé húzta az indexet, miután több mint 5 százalékos a súlya. A háztartási energia ára még most is 2,7 százalékkal alacsonyabb, mint tavaly volt, így a rezsicsökkentés hatása még érződik kissé.

A főindex mellett a maginfláció – ami kiszűri például a rezsicsökkentés hatását – is mérséklődött: az előző havi 1,3 százalék után 1,2 százalékos növekedést mért a hivatal. Ez arra utal, hogy a következő hónapokban sem kell a pénzromlás felpörgésével számolni. Várhegyi Judit, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) közgazdásza szerint a maginflációban tapasztalt enyhe mérséklődést főként az iparcikkek inflációjának lassulása okozza, amihez a bázishatás is hozzájárult. Az iparcikkek mérsékelt áremelkedését pedig az alacsony importárak magyarázzák.

A KSH szerint a legnagyobb mértékben a szeszes italok, dohányáruk ára nőtt augusztusban. A részletes adatok szerint a szeszes italok 3,6, a dohányáruk pedig 4,1 százalékkal drágultak. Az élelmiszerek árának 0,9 százalékos emelkedése és a szolgáltatások 1,7 százalékos drágulása is felfelé hajtotta az inflációt. Szezonális hatások miatt az üdülési szolgáltatások ára jelentősen, 5,6 százalékkal nőttek. A tartós fogyasztási cikkek átlagosan 1,3 százalékkal drágultak, miközben a ruházkodási cikkek ára 0,2 százalékkal mérséklődött.

A NGM szerint az idei év egészében a konvergenciaprogramban közölt nulla százalék körül alakulhat az infláció, amivel az elemzők is egyetértenek. Barczel Vivien és Ürmössy Gergely, az Erste szakérői az augusztusi meglepetés után sem gondolják azt, hogy újra negatív tartományba süllyed az inflációs index. Januárban még rekordmértékű, 1,4 százalékos áresést mért a KSH, ahonnan emelkedni kezdett az infláció, nyáron azonban fordult a trend.

A maginfláció mérséklődése továbbra is az árnyomás hiányára utal – írta Suppan Gergely, a TakarékBank vezető közgazdásza. A következő hónapban még nulla százalék közelében maradhat az infláció, a tavalyinál lényegesen alacsonyabb üzemanyagárak miatt. Suppan Gergely úgy kalkulál, hogy bázishatások miatt októberben 1, decemberben 2 százalék közelébe emelkedhet az árak növekedési üteme. Szerinte az infláció jövőre sem éri el az MNB 3 százalékos célját, így tartósan alacsony, 1,35 százalékos maradhat az alapkamat.

Barczel és Ürmössy szerint az MNB ebben a hónapban lefelé módosítja a 0,3 százalékos inflációs és a 3,3 százalékos GDP-növekedési prognózisát. A legtöbb szakértő már 3 százalék alatti gazdasági növekedést vár, miután a második negyedévben a vártnál lassabban, mindössze 2,7 százalékkal nőtt a GDP. Az Erste elemzői azonban úgy vélik, hogy ennek ellenére nem fognak a kamathoz nyúlni. Balatoni András, az ING Bank vezető közgazdásza a Világgazdaságnak azt mondta, hogy kissé csökkentek a lakosság inflációs várakozásai is, ami azért is lehet, mert a háztartások felülsúlyozzák azokat a termékeket, amelyeket sűrűbben vásárolnak, a benzin pedig éppen ilyen. Balatoni szerint csak akkor csökkenthet újra kamatot az MNB, ha az olajáresésnek másodkörös hatása alakulna ki, vagyis más termékekre, szolgáltatásokra is átterjedne. A fogyasztás növekedése és a munkapiaci helyzet javulása azonban inkább emelheti az inflációt.

A Világgazdaság október 20-án tartja kereskedelmi konferenciáját A nagy átrendeződés éve? címmel. Részletek a vg.hu/konferencia oldalon

Nagy áresés júliushoz képest

Egy hónap alatt a fogyasztói árak átlagosan 0,6 százalékkal mérséklődtek. Az élelmiszerek ára 0,7 százalékkal mérséklődött, meghatározóan az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, gyümölcs) 5,3 százalékos árcsökkenésének következményeként. A szolgáltatások 0,3 százalékkal drágultak, ezen belül az üdülési szolgáltatások 1,1 százalékkal. A tartós fogyasztási cikkekért 0,2 százalékkal kellett többet fizetni. A szeszes italok, a dohányáruk és a háztartási energia ára nem változott. A nyári kiárusítások következtében a ruházkodási cikkekért 1,3 százalékkal kellett kevesebbet fizetni; a járműüzemanyagok ára 5,5 százalékkal csökkent.


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.