BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szabó Győző is szerepet kap a MGYOSZ animációs filmjeiben

Szabó Győző közreműködésével készült az a két animációs oktatófilm, melyet a napokban mutatott be az MGYOSZ az egészséges munkavállalókért és a biztonságos munkahelyekért indított nemzetközi projekt keretében.

Az építőipar és a szállítás-raktározás leggyakoribb balesetveszélyes példáinak felvázolásán keresztül a rövidfilmek célja, hogy – szórakoztató, egyúttal elgondolkodtató formában – mind a munkáltatók, mind a munkavállalók figyelmét felhívják a balesetek elkerülésének módjaira, azaz a munkahelyi biztonság alapelveire.

„Az esetleges balesetek vagy megbetegedések miatti távollétek nemcsak a munkavállalóknak, de a munkáltatóknak is felesleges jövedelemkiesést, illetve ráfordítást jelentenek – holott egy megfelelően menedzselt Munkahelyi Egészség- és Biztonságvédelem (MEB) rendszer által szavatolható a dolgozók egészsége és jólléte”, fejtette ki Mandrik István, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége és az OÉT munkáltatói munkavédelmi ügyvivője.

„A rajzfilmekkel nem az elrettentés, hanem a jobb odafigyelés elérése a célunk: úgy véljük, az animációs figurák és a szórakoztató hangvétel emberközelibbé, befogadhatóbbá teszik a témát mindkét fél számára. Ezért is bízunk abban, hogy minél több vállalat mutatja majd be dolgozóinak a filmet, illetve, hogy minél szélesebb réteg számára hozhatjuk elérhető közelségbe a munkabiztonság rendkívül fontos kérdéskörét.”
 
Az egyenként nagyjából két és fél perces, a többi között a Médiaunio NincsDE! kampányát jegyző ACG Reklámügynökség által készített oktatófilmek bemutatják, melyek a kerülendő helyzetek és a követendő szabályok az állványozás, földmunka, vagy éppen a kézi anyagmozgatás során. Az egyszerű, érthető példák könnyebb elsajátítása érdekében a filmekben kedves karakterek és jellemzően vicces kommentárok vázolják fel a szituációkat – az animációk könnyed hangulatát garantálja ugyanakkor az is, hogy a munkaadó figuráját Szabó Győző „alakítja”: a színész önkéntesen vett részt a projektben, hangját ingyen adta filmeknek.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.