A kormány vitatja az EKB véleményét
Több ponton vitatják a kormány által felkért szakértők az Európai Központi Bank által a Magyar Nemzeti Bank vezetőinek bércsökkentésével kapcsolatban közzétett véleményt (VG, 2010. július 14.). A kormány több szakértőnek is kiadta a véleményt, hogy tanulmányozhassák, ők pedig a részletek megvitatása után jelezték: több ponton is vitatható az állásfoglalás. Mindezt Nagy Anna kormányszóvivő mondta el a kormányülést követő sajtótájékoztatóján, amelyen szó volt az EKB állásfoglalásáról is. Nagy Anna hozzátette: a kormány elkötelezett abban, hogy bevezesse a kétmillió forintos bérplafont azoknál, akiknek a fizetése állami forrásból származik.
Azt azonban nem részletezte a kormányszóvivő, hogy tételesen mit vitatnak a vélemény kapcsán, mint mondta, erről majd Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő ad tájékoztatást. Ez lapzártánkig nem történt meg. Szijjártó korábban arról beszélt, hogy a kormány minden magyar és uniós jogszabályt betart, eleget tesznek az összes előírásnak és normának.
Az EKB két ponton feddte meg a kormányt. Egyrészt, hogy megsértette a jegybank törvény által garantált függetlenségét, illetve áthágta a kötelező egyeztetési folyamat szabályait. A Jean-Claude Trichet által aláírt levélben az EKB azt is leszögezte, elvárják a megfelelő egyeztetést ilyen kérdésekben. Hírek szerint az EKB – elfogadása esetén – akár az Európai Bíróság előtt is megtámadhatja a törvényt. VG


