A piac még több konkrétumot vár

Hosszú oldalakat szentel a vállalkozásfejlesztés témájának az Új Széchenyi-terv vitairata, amely javarészt a helyzetet és az idevezető utat vázolja fel, ám a taglalt hét prioritást tekintve üdítő módon szinte egyedüliként ebben a kérdéskörben konkrét javaslatokat is tesz a cél eléréséhez vezető várható intézkedésekre. A vállalkozásfejlesztés három nagyobb fejezetre épül az anyagban: az üzleti környezet fejlesztésére, a Szövetségben a vállalkozókkal címet viselő összeállításra, valamint a Kárpát-medencei gazdaságfejlesztési programra. Az első kapcsán találhatók konkrétumok (sőt, még újdonságok is akadnak), a második fejezetben jóval kevesebb várható lépésről olvashat még a legfigyelmesebb érdeklődő is; ugyanakkor a harmadik esetében a konkrét programokról is megtudhatunk valamit. Figyelemre méltó egyébként, hogy ezt a fórumot találta a második Orbán-kormány gazdasági stratégiáját megfogalmazni hivatott Matolcsy György miniszter a legalkalmasabbnak nemcsak arra, hogy a határokon átívelő vállalkozásfejlesztési mankókat vezessen elő, hanem arra is, hogy jelezze: a jövőben a gazdasági és iparkamaráknak a jelenleginél sokkal nagyobb szerepet szánnak kormányzati szinten.

A konkrét, tervezett – de legalábbis kilátásba helyezett – lépések egyébként szinte visszaköszönnek, ha a részletekben vannak is újdonságok. Ez nem véletlen, hiszen az egymást követő kormányoknak ugyanazokkal a problémákkal kellett szembesülniük, amelyek gátolják a másutt a gazdaság motorjának számító kis- és középvállalati szektor fejlődését. Igaz, a hangsúlyok kormányonként eltérők.

Az egyik ilyen alapvetőnek tartott változtatás a bürokrácia csökkentése. Ezen a téren nem lehet eleget tenni – hiába történtek lépések az elmúlt években is (ahogy például a Világbank vonatkozó, Doing Business éves felmérései is mutatják), nálunk a vállalkozásokat sújtó adminisztratív kötelezettségek nemzetközi összehasonlításban továbbra is „egetverőek”, s jelentős versenyhátrányt jelentenek. Ahogy a vitairat fogalmaz: a vállalkozások adminisztrációs költségei kétszer nagyobbak, mint nagyon sok más helyen, illetve az ügyintézés időigénye is kétszer hosszabb átlagosan. Amit Matolcsyék ígérnek: egyszerűsítés, állandósítás, kiszámíthatóság, a használható e-út általánossá tétele mind az adózásban, mind a szabályozásban, mind az engedélyezésben és a vállalati ügyintézésben.

S ha már itt tartunk: az adózás terén is konkrétumokkal áll elő a vitairat. Pontosabban mind az adók, mind a járulékok esetében egyszerűsítéseket és csökkentéseket helyez kilátásba, beleértve egyébként az önkormányzatok által szedett adókat is. Ez utóbbi kapcsán azonban azzal a kitétellel, hogy csökkenteni kell a településeken keletkezett források állami elvonását, illetve helyre kell állítani a települések finanszírozásában a piac ösztönző szerepét.

Nem új ígéret az uniós források átcsoportosítása. Miként az sem, hogy minimálisra tervezik csökkenteni a pályázatokkal kapcsolatos adminisztrációt.

A vitaanyag emellett számos más kérdéskörre is kitér, beleértve a belföldi piac fejlesztésének, felvevőképességének szükségességét, ezt részint a versenyfelügyelet, a fogyasztóvédelem erősítésével, a hazai beszállítók jog- és érdekvédelmi intézményrendszerének a kiépítésével, a szövetkezést és hálózatépítést elősegítő szabályozás bevezetésével, vagy éppen a közbeszerzések terén a hazai cégek előnybe hozásával, fordulat végrehajtásával (70 százalékos legyen a hazai nyertesek aránya a jelenlegi 40 százalékos helyett) tervezik elérni.

S van még két olyan lépés, amely ebbe a sorba tartozik, de ezekről – újdonságuk miatt – érdemes külön is szólni. Mind a kettő a kereskedelmi és iparkamarák pozíciója jelentős erősítésének szándékával függ össze. Egyablakos vállalkozásfejlesztési ügynökséget ígér ugyanis a vitairat Nemzeti Kisvállalkozás-fejlesztési Ügynökség munkacímen. (Ilyen van a visegrádi országokban és Szlovéniában is.) Vállalkozásfejlesztési ügyfélkapcsolati pontokból is állna az ügynökség hálózata, amelyet a gazdasági kamarák bevonásával is elképzelhetőnek tart a vitairat. Ugyanezen ügynökség tartana fent saját honlapján egy ingyenes, részletes adatbázist, statisztikai adatokkal, céginformációs rendszerrel, piaci, technológiai információkkal. Általában véve is hangsúlyozza a vitairat, hogy meg kell újítani a kamarai rendszert, hogy a vállalkozások támogassák a kötelező tagság visszaállítását. Fejleszteni kell az érdek-képviseleti szisztémát, s már a jogszabályalkotás kezdeti fázisában be kell a vállalkozásokat vonni az előkészítésbe. Emellett a kamaráknak nemcsak az egyablakos rendszer működtetésében, hanem a kisvállalkozói mentorprogramokban, a vállalkozások szövetkezésében, a képzések szervezésének és a kialakuló konfliktusok meditációalapú kezelésében kell fontos szerepet vállalniuk. A vitairat külön nevesíti azt is, hogy a kereskedelemfejlesztésben is szerep hárul a kamarákra. S tegyük hozzá: gyakorlatilag ez nem jelent mást, mint azt, hogy a Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Zrt., az Agrármarketing Centrum és a Magyar Turizmus Zrt. ősszel tervezett összevonásából létrejövő szervezetben a kamarák szerepet kapnak. Kérdés csak az, sikerül-e mindezt tulajdonosként is elérnie a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarának, ahogy azt annak elnöke, Parragh László régóta szorgalmazza.

(A Nemzetgazdasági Minisztérium mindenkitől várja a javaslatokat az Új Széchenyi-tervvel kapcsolatosan a következő e-mail címen: [email protected])

Dávid Ferenc

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének a főtitkára

„Számos pozitív elem mellett hiányosságok is vannak az anyagban. Jó, hogy megjelenik a tb-járulék csökkentésének az ígérete, ám nem derülnek ki a konkrétumok (mikor, mennyivel, milyen ütemben), illetve az, hogy minden járulékra (munkaadói és tb) vonatkoztatják-e. Üdvözlendő, hogy direkt ösztönzőként operálnak ezzel a lehetőséggel. Hiányolom a részmunkaidős foglalkoztatásra való ösztönzőket. Jó, hogy a Széchenyi-kártyára építve egy sor finanszírozási elem megjelenik az anyagban, ám nagy a hangsúly a vissza nem térítendő hiteleken, pedig piackonformabbak a hitelek, mint a támogatások. Ami viszont hiányzik a vitairatból: a munka világával kapcsolatos törvények, pedig a versenyképességnek az is a része. Gondolok például a munka törvénykönyvére, amely a nagyvállalati struktúrára lett kitalálva; a sztrájktörvényre (különösen az állami és önkormányzati cégek esetében) vagy az 1991-es foglalkoztatási törvényre. S végül, de nem utolsósorban az ellenőrzésre is nagyobb hangsúlyt kellene fektetni: filozófiai váltásra lenne szükség, nem a munkáltatók vegzálásával, hanem a maffia típusú foglalkoztatás visszaszorításával lehetne javítani a hazai vállalkozások versenyképességét.”

A kulcskérdés a piacszerzés

Penziás Tibor

Az Abroncs Hungária Kereskedőház Kft. ügyvezető igazgatója

„A célok egyértelműek, és nagyon jól meg is vannak fogalmazva a vitairatban, amely azonban arra nem ad választ: az irányelveken túl miből és hogyan lesz Magyarországon nagyobb foglalkoztatottság, növekvő gazdaság. Bár ezt nekünk, vállalkozóknak kellene meghatározni. Lehet, ez az én hibám, de ha nekem ma valaki adna akár több milliárd forint vissza nem térítendő támogatást, nem igazán tudom, hogyan tudnék dinamikus, növekvő vállalkozást csinálni. Pedig 40 évet töltöttem a gumiiparban, s ismerem a szakma csínját-bínját. Ugyanis minden a piacszerzésről szól. A legfontosabb a piacra jutás biztosítása, és ehhez a gazdasági, külpiaci támogatás megteremtése. De ezzel együtt is nagyon jó, hogy a vitairatban vannak olyan elemek, amelyek a vállalkozások terheinek a csökkentését eredményezhetik – ugyanis minden, a munkáltatói terheket mérséklő intézkedés kimutathatóan nagyobb nyereséget s ennek megfelelően több fejlesztési lehetőséget eredményez. Ráadásul így lehetne viszszaterelni a feketegazdaságból a válság nyomán oda átment kisebb cégeket. Szerintem az áfát és a járulékokat kellene elsősorban csökkenteni. A másik sarkalatos pont a hitel, mégpedig az olcsó hitel. Ugyanis ma tolerálhatatlanul nagyok a hitelek költségei Magyarországon, amelyek a vállalkozók exportpiaci pozícióit nehezítik.”

Számítani kell a kamarára

Radetzky Jenő

A Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke

„A hitelt most hittel és együttműködéssel kell helyettesíteni, ugyanis a magyar gazdaság nincs olyan helyzetben, hogy saját erőből teremtse elő a vállalkozások fejlesztéséhez szükséges forrásokat, az összefogásra a korábbinál is nagyobb szükség van. A forrásbővítésnek három főbb módját látom. Az egyik: kevesebbet vonnak el a vállalkozásoktól – ez nyomokban benne van a vitairatban. A másik, a kedvező, elérhető hitelhez juttatás – ezt a bővülő Széchenyi-kártya program biztosítja. S végül vissza nem térítendő forrásokkal is lehet segíteni a stratégiailag fontos iparágakat, bár ezzel kapcsolatban vannak aggodalmak. Mindenesetre hiba lenne azt hinni, hogy az ÚSZT ugyanúgy a könnyen megszerezhető források programja lesz, mint amilyen az elődje volt. Akkor prosperált a gazdaság, most a válságból kell kilábalni – inkább Wekerle-programnak kellene hívni. Ma a meglévő forrásokkal kell okosabban, innovatívabban gazdálkodni – teljesen más gazdasági filozófia és együttműködés kell ehhez. Ami nagyon fontos: a programnak az együttműködés programjának kell egyben lennie, s ebben a kormánynak a kamarákra lehet és kell is számítania. Ugyanis mi tudjuk politikamentesen eljuttatni az üzeneteket, s csak mi rendelkezünk a vállalkozások számára országszerte elérhető hálózattal.”

Dávid Ferenc

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének a főtitkára

„Számos pozitív elem mellett hiányosságok is vannak az anyagban. Jó, hogy megjelenik a tb-járulék csökkentésének az ígérete, ám nem derülnek ki a konkrétumok (mikor, mennyivel, milyen ütemben), illetve az, hogy minden járulékra (munkaadói és tb) vonatkoztatják-e. Üdvözlendő, hogy direkt ösztönzőként operálnak ezzel a lehetőséggel. Hiányolom a részmunkaidős foglalkoztatásra való ösztönzőket. Jó, hogy a Széchenyi-kártyára építve egy sor finanszírozási elem megjelenik az anyagban, ám nagy a hangsúly a vissza nem térítendő hiteleken, pedig piackonformabbak a hitelek, mint a támogatások. Ami viszont hiányzik a vitairatból: a munka világával kapcsolatos törvények, pedig a versenyképességnek az is a része. Gondolok például a munka törvénykönyvére, amely a nagyvállalati struktúrára lett kitalálva; a sztrájktörvényre (különösen az állami és önkormányzati cégek esetében) vagy az 1991-es foglalkoztatási törvényre. S végül, de nem utolsósorban az ellenőrzésre is nagyobb hangsúlyt kellene fektetni: filozófiai váltásra lenne szükség, nem a munkáltatók vegzálásával, hanem a maffia típusú foglalkoztatás visszaszorításával lehetne javítani a hazai vállalkozások versenyképességét.”

A kulcskérdés a piacszerzés

Penziás Tibor

Az Abroncs Hungária Kereskedőház Kft. ügyvezető igazgatója

„A célok egyértelműek, és nagyon jól meg is vannak fogalmazva a vitairatban, amely azonban arra nem ad választ: az irányelveken túl miből és hogyan lesz Magyarországon nagyobb foglalkoztatottság, növekvő gazdaság. Bár ezt nekünk, vállalkozóknak kellene meghatározni. Lehet, ez az én hibám, de ha nekem ma valaki adna akár több milliárd forint vissza nem térítendő támogatást, nem igazán tudom, hogyan tudnék dinamikus, növekvő vállalkozást csinálni. Pedig 40 évet töltöttem a gumiiparban, s ismerem a szakma csínját-bínját. Ugyanis minden a piacszerzésről szól. A legfontosabb a piacra jutás biztosítása, és ehhez a gazdasági, külpiaci támogatás megteremtése. De ezzel együtt is nagyon jó, hogy a vitairatban vannak olyan elemek, amelyek a vállalkozások terheinek a csökkentését eredményezhetik – ugyanis minden, a munkáltatói terheket mérséklő intézkedés kimutathatóan nagyobb nyereséget s ennek megfelelően több fejlesztési lehetőséget eredményez. Ráadásul így lehetne viszszaterelni a feketegazdaságból a válság nyomán oda átment kisebb cégeket. Szerintem az áfát és a járulékokat kellene elsősorban csökkenteni. A másik sarkalatos pont a hitel, mégpedig az olcsó hitel. Ugyanis ma tolerálhatatlanul nagyok a hitelek költségei Magyarországon, amelyek a vállalkozók exportpiaci pozícióit nehezítik.”

Számítani kell a kamarára

Radetzky Jenő

A Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke

„A hitelt most hittel és együttműködéssel kell helyettesíteni, ugyanis a magyar gazdaság nincs olyan helyzetben, hogy saját erőből teremtse elő a vállalkozások fejlesztéséhez szükséges forrásokat, az összefogásra a korábbinál is nagyobb szükség van. A forrásbővítésnek három főbb módját látom. Az egyik: kevesebbet vonnak el a vállalkozásoktól – ez nyomokban benne van a vitairatban. A másik, a kedvező, elérhető hitelhez juttatás – ezt a bővülő Széchenyi-kártya program biztosítja. S végül vissza nem térítendő forrásokkal is lehet segíteni a stratégiailag fontos iparágakat, bár ezzel kapcsolatban vannak aggodalmak. Mindenesetre hiba lenne azt hinni, hogy az ÚSZT ugyanúgy a könnyen megszerezhető források programja lesz, mint amilyen az elődje volt. Akkor prosperált a gazdaság, most a válságból kell kilábalni – inkább Wekerle-programnak kellene hívni. Ma a meglévő forrásokkal kell okosabban, innovatívabban gazdálkodni – teljesen más gazdasági filozófia és együttműködés kell ehhez. Ami nagyon fontos: a programnak az együttműködés programjának kell egyben lennie, s ebben a kormánynak a kamarákra lehet és kell is számítania. Ugyanis mi tudjuk politikamentesen eljuttatni az üzeneteket, s csak mi rendelkezünk a vállalkozások számára országszerte elérhető hálózattal.”-->