BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az idén teljesíthető hiánycél

A 2011-es növekedés kapcsán az IMF óvatosabb – Hiányolják a tartós, szerkezeti átalakításokat

Még a frissen bejelentett intézkedések sem elégségesek a hiány 3 százalék alá szorításához 2011-ben – véli a Nemzetközi Valutaalap (IMF). A szervezet Budapesten tárgyaló delegációja hozzátette: ha az átmeneti külön- és válságadók 2012-ben kifutnak, a hiány ezután ismét tetemes mértéket ölthet.

Ennél pozitívabban nyilatkoztak az IMF képviselői a magyar kormánnyal, a Magyar Nemzeti Bankkal két hete folyó tárgyalásokat követően a 2010-es kilátásokról. Nem maradtak kétségek a 2010-es 3,8 százalékos GDP-arányos deficitcél teljesíthetőségével kapcsolatosan – erre jutottak a szakértők. Az úgynevezett IV. cikkely szerinti konzultáció – vagyis rendszeres, a hitellehívásoktól független egyeztetés – lezárása kapcsán tegnap a felek leszögezték: a 2010-es makropálya tekintetében teljes az egyetértés a kormány és a valutaalap között, 2011-re azonban a kabinet az IMF-nél gyorsabb, 3 százalékos bővülést és alacsonyabb, csupán 3,5 százalékos inflációs ütemet vár.

A jövő évi költségvetési bevételek tekintetében a kormányzati előirányzatok az IMF szerint is megalapozottnak tűnnek, ám a 2011-es büdzséről – lévén annak tervezete még nem készült el teljesen – nem állt a tárgyaló felek rendelkezésére valamennyi szükséges információ. „A kormány reméli, hogy a végleges számok láttán ezek a nézeteltérések is eltűnnek” – fogalmazott Kármán András, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.

Az egykulcsos adóról a nemzetközi szervezet úgy vélekedik: ennek bevezetése régóta várat magára, ugyanakkor túlzott várakozásokat nem szabad támasztani az adómódosítások foglalkoztatottságot javító hatásával szemben, korábbi tapasztalatok szerint ugyanis az ilyen jellegű átalakításoknak nincs elsődleges hatásuk a munkaerő-piaci részvételre. A kormány szerint azonban az adóreform a foglalkoztatás javításának, az egymillió új munkahely megteremtésének szükséges, ám nem elégséges feltétele. Ezt egészítik ki az olyan módosítások, mint a nők részidős munkavállalásának támogatása, az Út a munkához program átalakítása, vagy a német mintájú duális szakképzés bevezetése.

A bankadó kapcsán az IMF-es szakemberek leszögezték: a különadó létét korábban sem kifogásolták, annak mértékét azonban még mindig eltúlzottnak tartják. A valutaalap a bankadó kapcsán világos jelzésre vár arról, hogy a teher átmeneti jellegű lesz-e, illetve hogy állandósulása esetén mikor éri el az unióban szokásos, a jelenleginél jóval alacsonyabb mértéket. Erre válaszolva Kármán András leszögezte: mind a bank-, mind a többi különadót átmeneti jellegűnek szánja a kormány, 2012-ben sor kerül ezek kivezetésére, illetve a pénzügyi vállalkozásokra rakódó különadó összhangba kerül az uniós ajánlásokkal. A valutaalap támogatja a devizahitelek visszafizetése terén nehézségekkel küszködő háztartások megsegítését, és továbbra is azt javasolják, hogy a PSZÁF saját hatáskörben is bocsáthasson ki rendelkezéseket, szabályozásokat. KR

Vélemény

Christoph Rosenberg

Az IMF-delegáció vezetője

Bátor, ám kockázatos gazdaságpolitikai terveket mutatott be a kormány. A lépések elsősorban az alacsony foglalkoztatottság javítását, az adóék csökkentését célozzák. Középtávon azonban ezek az intézkedések komoly kockázatokat jelentenek a fiskális fenntarthatóság terén. A nyugdíjrendszer második pilléréből érkező forrásai például átmenetileg javítják az egyenleget, szerkezeti átalakítások híján azonban e hatás múlékony marad.

Irina Ivascsenko

Az IMF magyarországi irodavezetője

A magyar pénzügyi szektor sikeresen vészelte át az utóbbi évek nehéz gazdálkodási körülményeit, az ágazat előtt álló kihívások kezelhetők. Bár a hitelek visszafizetésének üteme nem gyorsult, kedvező jel, hogy növekedett a forinthitelek aránya. A pénzügyi vállalkozások adózás előtti eredménye stabil maradt, a stressztesztek tanúsága szerint a szektor a magasabb likviditási követelményeknek is meg tud felelni.

Karvalits Ferenc

Az MNB alelnöke

A kihirdetett kormányzati intézkedésekkel hazánk mind az idén, mind jövőre képes lesz betartani a vállalt hiánycélokat. További átalakítások, lépések nélkül azonban 2012-ben érzékelhető hiánynövekedés következhet be, a hosszabb távú folyamatok tekintetében pedig jelentős strukturális pozícióromlással számolunk. Aggodalomra ad okot, hogy az adócsökkentés okozta bevételkiesést a kormány átmeneti intézkedésekkel ellentételezi.



Az IMF-delegáció vezetője

Bátor, ám kockázatos gazdaságpolitikai terveket mutatott be a kormány. A lépések elsősorban az alacsony foglalkoztatottság javítását, az adóék csökkentését célozzák. Középtávon azonban ezek az intézkedések komoly kockázatokat jelentenek a fiskális fenntarthatóság terén. A nyugdíjrendszer második pilléréből érkező forrásai például átmenetileg javítják az egyenleget, szerkezeti átalakítások híján azonban e hatás múlékony marad.

Irina Ivascsenko

Az IMF magyarországi irodavezetője

A magyar pénzügyi szektor sikeresen vészelte át az utóbbi évek nehéz gazdálkodási körülményeit, az ágazat előtt álló kihívások kezelhetők. Bár a hitelek visszafizetésének üteme nem gyorsult, kedvező jel, hogy növekedett a forinthitelek aránya. A pénzügyi vállalkozások adózás előtti eredménye stabil maradt, a stressztesztek tanúsága szerint a szektor a magasabb likviditási követelményeknek is meg tud felelni.

Karvalits Ferenc

Az MNB alelnöke

A kihirdetett kormányzati intézkedésekkel hazánk mind az idén, mind jövőre képes lesz betartani a vállalt hiánycélokat. További átalakítások, lépések nélkül azonban 2012-ben érzékelhető hiánynövekedés következhet be, a hosszabb távú folyamatok tekintetében pedig jelentős strukturális pozícióromlással számolunk. Aggodalomra ad okot, hogy az adócsökkentés okozta bevételkiesést a kormány átmeneti intézkedésekkel ellentételezi. 3 kérdés Kármán Andráshoz,az NGM államtitkárához

- Az IMF kifogásolta, hogy a kormányzati lépések között alig szerepelnek tartós, szerkezeti átalakítások. Csak átmeneti módosításokat terjesztett elő a kormány?

- Nem, hiszen többek között a költségvetés kiadási oldalán tartós csökkenés várható a közigazgatás racionalizálásából, a létszám lefaragásából. Mindezt az teszi lehetővé, hogy a korábbinál kevesebb minisztériummal és költségvetési intézménnyel működik az új kormány, elég az APEH és a VPOP vagy a területi közigazgatási hivatalok összevonására utalnom. Nem mellékes tényező a foglalkoztatással kapcsolatos szabályok és intézmények átalakítása is.

- Az IMF milyen részletességgel tekinthetett bele a 2011-es büdzsé számaiba?

- Az adótörvény-javaslatok és a makropályával kapcsolatos számítások elkészültek, ugyanakkor a kiadási oldalon csak a tervezési köriratra, néhány részeredményre támaszkodhattunk. Itt maradtak még nyitott kérdések a felek között, ám ezekre a végleges számok válaszokat fognak adni.

- Netán változott-e a kormány álláspontja egy jövőbeli IMF-hitel kapcsán?

- A 2008-ashoz hasonló megállapodásra nincs szüksége hazánknak, emellett nyáron az a döntés született, hogy Magyarország elővigyázatossági hitelt sem kér az IMF-től. Bőven állnak rendelkezésünkre finanszírozási tartalékok, a piaci kibocsátás is ígéretesen alakul. A kormány is ismeri az IMF új termékét, az úgynevezett rugalmas hitelkeret lehetőségét, ám ennek igénylése sincs napirenden.-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.