BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az IMF-hitelcsomag tizede maradt meg

Szűk négyszázmilliárd forint marad a 2008-as nemzetközi hitelcsomagból elhelyezett betétből akkor, ha az állam ténylegesen ki is fizeti a hozzá kerülő 21,2 százaléknyi Mol-részesedés vételárát. Ez a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) és az Európai Bizottságtól összesen lehívott hitel alig tizede. A nemzetközi pénzinjekció túlnyomó része tehát az utóbbi három év során elsősorban az államháztartás finanszírozására ment el.

Egészen pontosan 875,3 milliárd forint – a legújabb, április végi államháztartási jelentés szerint ennyi maradt az IMF-től, az EU-tól és a Világbanktól 2008 őszén igényelt nemzetközi hitelcsomagból. Ha a kormány átutalja a Mol-részvények mintegy 505-510 milliárd forintos vételárát, a betét értéke 365 milliárd forint körüli összegre csökken. Ez annyiból igencsak csekély, hogy hazánk ennek legalább tízszeresét hívta le a rendelkezésére bocsátott hitelkeretből.

A három nemzetközi szervezet húszmilliárd eurós hitelkeretet állapított meg Magyarország számára 2008 őszén. Ezt nem hívtuk le egy az egyben: amíg erre lehetőség volt, vagyis 2010 októberéig hazánk 14,2 milliárd eurót igényelt a keretből. Az utolsó tényleges lehívásra 2009 nyarán került sor, igaz, ugyanezen év szeptemberében egy jelképes, 50 millió eurós összeget még „elfogadtunk” az IMF-től.

„Az IMF nem kötötte ki, hogy a hitelkeretből származó pénzeket mire lehet fordítani, bár az elsődleges cél 2008 őszén a magyar fizetési mérleg stabilizálása volt” – szögezte le lapunk kérdésére Iryna Ivaschenko, az IMF magyarországi képviselője a Mol-ügylet kapcsán. Emlékeztetett: a hitel lehívásának eredeti határideje is lejárt 2010 októberében, vagyis jelenleg nincs élő megállapodás a valutaalap és a magyar kormány között. A 2008-as csomag törlesztése jövőre veszi kezdetét.

Tény, a hitelre eredetileg azért volt szükség, mert a pénzügyi válság kiteljesedésével elapadtak vagy nagyon megdrágultak az államháztartás finanszírozásához szükséges piaci források. A 2008-ban lehívott 6,9 milliárd euró nagy részét ennek ellenére sikerült a nemzetközi tartalékokat növelő betétként elhelyezni a Magyar Nemzeti Banknál, folyó finanszírozásra a lehívott összeg alig negyedét fordítottuk.

A nemzetközi hitelcsomag 2009 első felében jött igazán jól az államkasszának. A borús nemzetközi tőkepiacokon ugyanis az első fél évben a finanszírozás szinte kizárólag az IMF- és EU-pénzekből valósult meg. Az Államadósság-kezelő Központ kimutatása szerint 2009-ben összesen 1726 milliárd forintnyi lehívás valósult meg, ennek teljes összegét finanszírozási, adósságtörlesztési célokra használták fel. Tovább növelte az állami gazdálkodás biztonságát az MNB-nél előző évben elhelyezett betét, amely azonban 2009-ben már nem gyarapodott, sőt, év végére közel 360 milliárd forinttal apadt.

Tavaly a hitelcsomag már sokkal kisebb szerepet játszott az államháztartás finanszírozásában: a betét összegéből tovább 150 milliárd forintot csípett le a kormány, újabb lehívások már nem voltak. Sőt, már 2009 második fél évében visszatért hazánk a piaci forrásbevonásra, többek között egy korábban be nem tervezett devizakötvény-kibocsátás révén is.

A nemzetközi hitelcsomag felhasználása kapcsán mindenképpen le kell szögezni, hogy itt nem valamiféle pótlólagos forrásról van szó: az IMF- és EU-pénzek az elmaradó kötvénykibocsátások helyébe léptek, vagyis amikor finanszírozásról beszélünk, azt nem úgy kell érteni, hogy a magyar állam ennyivel többől gazdálkodhatott az adott évben.

Ennek hátterében az az általában keveset emlegetett jelenség áll, hogy hazánknak nem annyi állampapírt kell kibocsátania (vagy hitelt igényelnie), amekkora a költségvetés hiánya egy-egy esztendőben, hanem annak többszörösét. A nemzetközi csomag belépése előtti évben, 2007-ben több mint 6740 milliárd forintnyi forintadósságot bocsátottunk ki, míg 2009-ben csupán 5675 milliárdnyit. A 2007-es devizaadósság-kibocsátás ugyanakkor csupán 353 milliárd forint volt, 2009-ben ez a szám már 1998 milliárd. Utóbbiból pedig 1726 milliárdot tesz ki az IMF-től és az EU-tól történő hitellehívás. A nemzetközi csomag tehát nem a kibocsátás összértékét, hanem annak belső összetételét alakította át jelentősen.

Bruttó kibocsátás

(milliárd forint)

Forrás: VG-gyűjtés

2007. 2008. 2009.

Forintadósság 6740,5 5834,1 5675

Devizaadósság 352,6 2422,5 1997,5

– ebből IMF-EU-hitelcsomag 0 1824,8 1726

Forrás: VG-gyűjtés

2007. 2008. 2009.

Forintadósság 6740,5 5834,1 5675

Devizaadósság 352,6 2422,5 1997,5

– ebből IMF-EU-hitelcsomag 0 1824,8 1726 Államadósság (az állomány változása, milliárd forint)

2008 2009 2010

Forintadósság 146,8 –774,3 502

Devizaadósság 2302,2 1693,8 374,3

Összesen 2518,4 861 1076,2

A betét mértéke 1483,6 1124,8 974,1

Változás a betét figyelembevételével 1034,8 1219,8 1226,9 -->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.