BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Barroso: Óriási bukás lenne az eurózóna szétesése

José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke óvott az euróövezet esetleges szétesésének következményeitől.

"A költségek az első szakaszban a bruttó hazai termék 50 százalékára rúgnának" - hangoztatta Berlinben mondott beszédében, amelyet a Reuters idéz. Még az euróövezet gazdaságilag jelenleg legerősebb tagja, Németország is a bruttó hazai termék háromszázalékos csökkenését lenne kénytelen elviselni. Ez pedig egymillió német munkahelyének megszűnésével járna együtt.

Negatív hatások jelentkeznének az exportnál is, amely az erős valutájú országokban körülbelül 15 százalékkal csökkenne. Az Európai Bizottság elnöke a német számadatokat illetően az Allianz biztosítási konszern tanulmányára hivatkozott. A tanulmány abból indul ki, hogy a zóna felbomlása után megmaradna egy erős devizával rendelkező mag, amely Németországból, Franciaországból, a Benelux államokból és Ausztriából állna.

Barroso arra figyelmeztetett, hogy az EU-nak egységesnek kell maradnia, csak akkor jöhet létre prosperitás, ha a közösség minden régiójában egyformák a viszonyok. Emellett a Bizottság elnöke az eurózónához való csatlakozás szükségességét emelte ki, hozzátéve, hogy nem szabad új feltételeket támasztani a leendő tagoknak. Barroso szerint a jelen kihívása az EU együttműködésének további elmélyítése anélkül, hogy törésvonalak jönnének létre. A nyilatkozat reakció a korábbi, diplomáciai körökben elterjedő hírekre, miszerint a német és francia vezetés egy új, erősebben integrált EU kidolgozásán dolgozik, amelynek részeként elképzelhetőnek tartják az eurózóna csökkentését is.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.