BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Brüsszel a jegybank ügyről: "haladunk a munkával"

Méltatta szerdán Olli Rehn európai uniós pénzügyi biztos szóvivője a magyar jegybanktörvényről a hét elején tartott ötoldalú szakértői egyeztetés "jó szellemiségét".

"Elégedettek vagyunk azzal, hogy a tárgyalások túlnyomórészt jó szellemben zajlottak" - fogalmazott Amadeu Altafaj Tardio az Európai Bizottság szerdai brüsszeli sajtótájékoztatóján, egy kérdésre válaszolva. Hozzátette: korai még kommentálni az informális megbeszélések eredményeit, hiszen csak az első találkozóról volt szó, de "haladnak a munkával".

Emlékeztetett arra, hogy az egyeztetéseken - amelynek első fordulóját az Európai Központi Bank (EKB) székhelyén, Frankfurtban tartották - az EKB, az Európai Bizottság, a Nemzetközi Valutaalap (IMF), a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a magyar kormány képviselői vesznek részt. A szóvivő azt is elmondta: a nemzetközi szervezetek részéről részletesen elemzik a jegybanktörvénnyel kapcsolatban kedden benyújtott módosító javaslatokat. Egyelőre azonban nem kívánta kommentálni azokat. Altafaj Tardio megerősítette azt is, hogy a nemzeti bank függetlenségének biztosítása előfeltétele a hivatalos pénzügyi támogatási tárgyalások lefolytatásának Magyarország és a nemzetközi szervezetek között.

A kormány kedden nyújtotta be az Országgyűlésnek a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény néhány pontját és az Alaptörvényt módosító javaslatait. Ezek szerint nem kell megküldeni a kormánynak a monetáris tanács napirendjét, a kormány képviselője nem vesz részt a testület ülésein, kikerülnek a törvényből a tanácstagok felmentését és a testület megszűnését szabályzó egyes passzusok, és nem vonják össze az MNB-t a PSZÁF-fal.

A Nemzetgazdasági Minisztérium keddi közleménye szerint "a magyar kormány által benyújtott törvénymódosítás az Európai Unió Bizottságának Magyarországgal szembeni kötelezettségszegési eljárásában kifogásolt egyes pontjait érinti, és "e pontok tekintetében a magyar kormány által javasolt módosításokat az Európai Bizottság is tudomásul vette, amiről a kormányt írásban tájékoztatta".

 

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.