Chikán: fennáll az évtizedekig tartó lecsúszás veszélye

Ma rendezik meg a Világgazdaság „Versenyképes vállalat = Versenyképes gazdaság” című konferenciáját. Chikán Attila akadémikust, a Budapesti Corvinus Egyetem tanárát, a Corvinus Versenyképességi Központ igazgatóját ebből az alkalomból, de más témákról is kérdeztük.

Csaba Ferenc

2013.09.25, 05:00

– Professzor úr, az előadásának kiindulópontja szerint a vállalati versenyképességet ugyan nagy részben külső körülmények befolyásolják, ez azonban nem menti fel a vállalatokat az alól, hogy igyekezzenek – saját hatáskörükben – megteremteni a versenyképesség lehetőségeit és feltételeit. Amellett érvel, hogy ebben a gazdaságirányításnak segítenie is kell őket.
– A kedvezőtlen gazdasági környezet természetesen különbözőképp érinti a vállalatok egyes csoportjait, s különbözőképpen is reagálnak rá. Csak példaként utalok arra, hogy a multinacionális vállalatok Magyarországra költözése például a 90-es évekhez vagy a 2000-es évek elejéhez képest az utóbbi években lelassult, de van néhány látványos befektetési siker is. Nagyok az ágazati különbségek, az energiaszektor, a bankszféra, illetve például az autógyártás igencsak eltérő helyzetben van. A gazdaság vállalatszerkezetének másik végpontján, a foglalkoztatás szempontjából kritikus kkv-k csalódottak, feltételeik annak ellenére romlanak, hogy minden kormány a zászlójára tűzi a támogatásukat. Minden csoportban vannak és lesznek persze olyan vállalatok, amelyek hatékonyabban alkalmazkodnak a feltételekhez, és a vállalati sikernek nagyon fontos tényezője, hogy mennyire tud egy cég „kibújni” a versenytársakat is hátráltató körülmények szorításából.

– Sokat hallunk arról, hogy a kkv-k exporttámogatásában komoly eredmények mutathatók fel, és beszállt a jegybank is, amely a Növekedési Hitelprogram keretében immár több ezer milliárd forintot helyez ki a szektorba.
– Az exporttámogatás sikereiből nem sokat látok, pedig Vállalkozók Országos Szövetsége gazdaságpolitikai bizottságának vezetőjeként elég jól ismerem a kkv-k problémáit. A jegybanki program jó irányba tett lépés, de arányaiban kicsi, a bankoknak hagyott legfeljebb 2,5 százalékos marzs pedig megterheli a pénzügyi szektort.

– Szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt, a tavalyi Közgazdász Vándorgyűlésen arról beszélt, hogy az ország versenyképessége romlik, és hogy gazdaságpolitikai fordulatra lenne szükség. Változott azóta valami?
– A versenyképességünk tovább romlott, tavalyhoz képest 3 hellyel csúsztunk lejjebb a World Economic Forum (WEF) rangsorában, a 63. helyre. Pedig ha mondjuk 20 helyet léptünk volna előre, akkor is jóval elmaradnánk a 2001-es 29. helyezésünktől. Számos fontos vonatkozásban nagyon rosszul állunk. A makrogazdasági környezet vagy az intézményrendszer fejlettségének/elfogadottságának tekintetében az első 80-ba sem kerültünk be. Ez persze nem azt jelenti, hogy a magyar intézményrendszer rosszabb, mint mondjuk Zambiáé, hanem az üzleti világnak az adott országgal szembeni várakozásait, elvárásait jelzi. Ez egyrészt egyfajta „enyhítő körülmény”, másrészt viszont súlyosbító, hiszen az üzleti bizalomról van szó, amely – például a beruházások szempontjából – alapvető jelentőségű. Hasonlóan gyengén állunk az üzleti világ fejlettsége tekintetében, a korrupciós listán viszont sajnos annál előrébb. Vannak ugyan pozitívumok – az innováció tudományos háttere például valamivel erősebb –, de az összkép nem egy egészséges gazdaság képe. Mindezért természetesen nem okolható egyetlen kormány, a problémák gyökerei a rendszerváltásig, de akár a múlt század 70-es éveiig is visszanyúlnak. A gazdaságpolitikában pedig az elmúlt egy évben sem láttunk fordulatot, a rezsicsökkentés vagy az energiaszektor államosításának célja például éppenséggel az ellenkező irányba mutat.

– Az állam talán nem lehet jó gazda az energiaszektorban?
– Miből lenne az? Az energiacégek nemcsak a beruházásaikat állították le, de olyan járulékos – és összességében nagyon jelentős – hatásokkal is számolni kell, hogy sorra jelentik be, hogy megszüntetik civil szervezetek, kezdeményezések támogatását is, és ez csupán a jéghegy csúcsát jelenti. A rezsi a cégek közötti verseny lehetővé tételével is csökkenthető lett volna. Az állam ott lehetett volna jó gazda, hogy hatékonyan alakítja ki ennek az alapvető fontosságú szektornak a szabályozott versenyét. A centralizációs lépések persze külön-külön mindig megmagyarázhatók, a probléma az összességükkel van.

– Valódi gazdaságpolitikai fordulathoz azonban a lehető legszélesebb társadalmi konszenzusra lenne szükség, amire nem látszik komoly esély.
– Erre azt mondhatnám, hogy a remény hal meg utoljára. A gazdaságtörténetben látunk példát sikeres fordulatokra. Svédország például a 20. század elején még Európa egyik legszegényebb országa volt, és Spanyolország is talpra tudott állni a Franco-uralom után.

– Lehetnek olyan körülmények, amelyek „kikényszerítik” az irányváltást?
– Nem valószínű, hogy a mindenkori kormány belső tényezők miatt kényszerül irányváltásra. A magyar nagyon terhelhető nép – „fát lehet vágni a hátán” –, az elmúlt években bőven lett volna miért tiltakoznia, de nem tette. Sajnos nagyobb a fokozatos, akár évtizedekig is tartó lecsúszás veszélye, a WEF listáján még sok-sok 3-as lépést tehetünk hátrafelé. A versenyképesség romlása ugyanakkor súlyos százalékokat jelent, amikor hitelt veszünk fel – márpedig hitelre mindig szükség lesz –, ami különösen akkor hozhatja nehéz helyzetbe az országot, amikor a Fed mennyiségi lazítása által táplált likviditásbőség ideje véget ér.

– Ez nem hangzik túl biztatóan.
– Ezért is helyes, ha hangsúlyozzuk: a Magyarországon működő cégek között sok található, amelyben megvan az egészséges életerő, és sok olyan terület van, ahol politikai fordulat nélkül is javulást lehet elérni.