BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Demján maradt a leggazdagabb - 257 milliárddal növelte vagyonát a 100 legtehetősebb

A 100 leggazdagabb magyar együttesen 257 milliárddal növelte a vagyonát tavaly - derül ki a Napi Gazdaság Kiadó Kft. 2010-es kiadványából, amely csütörtökön jelenik meg, immár a kilencedik alkalommal.

A 100 leggazdagabb 2010-es listáját az idén is Demján Sándor vezeti - ismerteti a társaság az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.

A 2010-es listába kerüléshez 4,3 milliárdos "belépési minimumot" kellett elérni. Az összeállításból kiderül, hogy az első helyezett Demján Sándor 150 milliárd forintos vagyont mondhat magáénak, amely a tavalyi drasztikus csökkenést követően már több mint 10 százalékkal gyarapodott.

A második helyen álló Csányi Sándor és a harmadik Várszegi Gábor is növelni tudta vagyonát az elmúlt évben. Az adatok az első tíz helyezett esetében jelentős gyarapodásról tanúskodnak.

A kiadványban az országos 100-as lista mellett az idén is külön összeállításban szerepelnek Nyugat-, Kelet-, Közép- és Dél-Magyarország leggazdagabbjai.

 


 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.