BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Elemzők: Orbán most kezd hozzá a nehezéhez

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A Bloombergnek nyilatkozó elemzők szerint az elsöprő önkormányzati választási győzelmet követően az Orbán-kormány megkezdheti a megszorító intézkedések végrehajtását.

"A Fidesz most három éves választásmentes időszaknak néz elébe, a logika azt diktálja, hogy most hajtsák végre a nehéz és szükséges lépéseket" – kommentálta a helyzetet a Bloombergnek Samu János. A Concorde elemzője szerint a következő két évben nem kell aggódnia a népszerűség miatt a kormánynak.

A hírügynökség emlékeztet arra, hogy a befektetők a költségvetési megszorítások megvalósítását várják a kabinettől, most, hogy a forint 4,8 százalékot erősített az euróval szemben, szeptember 8-a óta, ami a 25 vizsgált, fejlődő piaci deviza körében a legjobb teljesítmény. A miniszterelnök egyébként a köztévének adott tegnap esti nyilatkozatában szintén úgy fogalmazott: mindannyiunk tudjuk, hogy a neheze még hátravan.

Barta György, az Intesa SanPaolo elemzője mindenesetre úgy látja, hogy a kabinet hamarosan előáll a 2011-es költségvetés kiadási oldalával kapcsolatos terveivel, ugyanakkor a kormány vélhetően elsősorban a bevételek növelésével igyekszik elérni a jövőre kitűzött hiánycélt. A szakértő meglátása szerint egyértelműen fennáll a leminősítés kockázata a Standard & Poor’s részéről, ezért kiemelkedően fontos lesz a büdzsé szerkezete.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.