BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Félreértették Matolcsyt, nem lesz különadó

Semmilyen megszorító programot nem szükséges indítani amiatt, hogy a tavalyi államháztartási hiány magasabbnak bizonyult a korábban vártnál - jelentette ki Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter pénteken Brüsszelben.

Kifejtette, a 120-130 milliárd forintos többlethiányt olyan bevételi forrásokkal tervezik finanszírozni, mint a Mol 35 milliárd forintos többletbefizetése, az FHB 3,5 milliárd forintos kamatbefizetése, valamint a szén-dioxid-kvótából tervezett mintegy 30 milliárd forintos bevétel, amelyeket eredetileg jövőre vagy azt követően kívántak beszámítani. Már az idén felhasználható az állami vállalatok osztalékelőlege is - tette hozzá.

Most a Molt küldték padlóra

A Mol tájékoztatása szerint annak az összegnek a befizetésével, amelyet a miniszter említett, a társaság az Európai Bizottság egy korábbi döntésének tesz eleget. A brüsszeli bizottság nyár elején azért utasította a kormányt 112 millió eurónyi támogatás visszakövetelésére, mert megállapítása szerint egy 2005-ös megállapodás, valamint a magyar bányászati törvény 2008. évi módosítása olyan pénzügyi előnyt jelentett a Mol számára, amely az uniós állami támogatási szabályok értelmében nem élvezhet mentességet.

Magyarország mind az idei, mind a 2011-es hiánycélt tartani fogja – mondta Matolcsy György az uniós pénzügyminiszterek brüsszeli találkozóját követően. A nemzetgazdasági miniszter szerint a hiány csökkentéséhez szükséges egy egyszeri kifizetés a Mol részéről, előzetes befizetések bizonyos állami vállalatoktól, valamint a széndioxid kvóták után járó térítés.

 

MTI Eco-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.