BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Görög csődre készül az unió

Már az eurózóna is számol azzal, hogy Görögország a mentőcsomag ellenére csődbe megy. Ez veszteséget okozna a kötvénytulajdonosoknak, és tovább szítaná a bizalmatlanságot Portugáliával szemben.

A korábbiakkal ellentétben már az eurózóna tagállamai is mérlegelik a görög adósság átstrukturálásának, azaz gyakorlatilag az államcsőd lehetőségét – állítja több ország kormányzati forrásaira hivatkozva a Financial Times Deutschland. Az európai kabinetek ugyanis egyre inkább kételkednek abban, hogy az ország – mint ahogy azt az EU-val és a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötött megállapodás tartalmazza – jövőre legalább felerészben képes lesz saját erőből finanszírozni adósságait.
A helyzet kilátástalanságát jelzi, hogy Athénnak jelenleg úgy kell kirívóan magas, 12,7 százalékos hozamot biztosítania tízéves lejáratú állampapírjaira, hogy gazdasága padlón van. A GDP 2009-ben 2,3, tavaly pedig 4,5 százalékkal zuhant, a költségvetési hiány pedig – bár csökkent – még mindig 10,6 százalékos szinten áll. Ezt az unió szerint középtávon három százalék alá kellene szorítani, ehhez sorozatos megszorító csomagok szükségesek: a legújabb, főleg az állami szférát sújtó 22 milliárd eurós „pakkot” április közepéig kell összeállítania a Jeórjiosz Papandreu vezette kormánynak.

Mint ismert, a nemzetközi szervezetek 2010 tavaszán éppen azért szavaztak meg 110 milliárd eurós mentőcsomagot a helléneknek, mivel azok a nélkül nem tudták volna törleszteni adósságukat, azaz csődbe mentek volna. A megállapodás 2013-ig szól, a görögök eddig a teljes összeg felét kapták meg. Bár a részletek még nem ismertek, az adósságátstrukturálás azt jelentené, hogy a kötvénytulajdonosokat veszteség éri. Ráadásul elemzők szerint mindez tovább fokozná a válságot az eurózónában, mivel a piacokon felerősödnének a félelmek, hogy Írországra és Portugáliára is hasonló sors vár.

Beboruló ég Portugália felett

Míg Írország már tavaly elfogadta a nemzetközi mentőövet, Lisszabon hivatalosan még nem jelezte az igényét. Ám a külső segítség elkerülhetetlennek tűnik: a tegnapi egymilliárd eurós aukción a 12 hónapos kincstárjegyekre 5,9, a hat hónaposakra 5,1 százalékos hozamot volt kénytelen bevállalni az állam. Szakértők szerint a kötvénypiacokon áprilisban esedékes négymilliárd eurós törlesztést még teljesíteni tudják „Ronaldóék”, a júniusi ötmilliárd eurós visszafizetésnél azonban már erősen rezeg a léc. Így egyre több jel utal arra, hogy az ország – legkésőbb a június elején tartandó választások után – mégiscsak kopogtat majd az EU és az IMF ajtaján.


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.