BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ingyenes utazás, de meddig?

Tavasszal dönthet a parlament a díjtalan közlekedés költségvetési támogatásáról

Minisztériumi előkészítés alatt áll az a jogszabály, amely a regisztrációs jegyek jövőjéről rendelkezik – tájékoztatta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) a Világgazdaságot. Orbán Viktor a tömegközlekedési kedvezmények körét is azon területek közt említette, ahol februárban komoly megtakarításokat jelentenek be, de kérdéses, az évente nagyjából 300 millióból fenntartott regisztrációs jegyen és az ingyenes utazásokért a társaságoknak adott összegeken – a helyközi, távolsági és helyi közlekedést figyelembe véve 250 milliárd forint – mennyit spórolna az állam.

Fónagy János államtitkár még ellenzékből azt ígérte: ha a Fidesz kormányra jut, eltörli a regisztrációs jegyet. A szaktárca most azt közölte, hogy egyetértenek a jegytípus alkalmazásának eredeti céljaival, a gyakorlatban megvalósult rendszer vizsgálatát azonban indokoltnak tartották. Ez le is zárult, a belőle nyert adatokat is felhasználó törvénytervezetet tavasszal vinnék a parlament elé.

A tavaly márciusban bevezetett regisztrációs jegy elérte kijelölt célját: az ingyenesen közlekedők – 6 éven aluliak, 65 évnél idősebbek, menekültek, hadirokkantak és hadiözvegyek – utazási szokásairól valóban sok hasznos, eddig nem számszerűsített információt lehetett megtudni. Az eredeti ígéretek közt szerepelt az, hogy a közlekedési vállalatoknak juttatott fogyasztóiár-kiegészítést az új, kibővített utazási adatbázis alapján osztják majd el, azonban a 2011-es költségvetés tervezésekor még nem használták fel az adatokat. Az NFM úgy tájékoztatott, elsősorban a menetrendtervezésnél lehetnek hasznosak ezek az információk, de ahhoz az első teljes éves adatsorra is szükség lenne, hogy ez alapján dönthessenek az állami támogatásokról.

Nem került be az adatbázisba a mintegy 35 ezer vasutas és családtagjaik, de mivel nekik is jár az ingyenesség, e több százezer fős kör utazási szokásairól továbbra sincsenek megközelítő adatok sem. Arról sem tudni semmit, az ő kedvezményükkel mit tervez a kormány. Pedig az ő közlekedésük sem kevéssé terheli az államkasszát. A vasút 211 milliárdot, a Volán társaságok 27 milliárdot kapnak az idén a költségvetésből. Az igazán súlyos problémát azonban az adósságállomány jelenti: a Költségvetési Tanács egy novemberi elemzése kiemelkedő kockázatnak nevezte a MÁV tartozását, amely akkor elérte a 289 milliárd forintot.

Nem lenne nagy meglepetés, ha a megszorításokat előrevetítő miniszterelnöki bejelentés a vasutat érintené a legrosszabbul. A MÁV kérdésünkre közölte: eddigi adataik szerint az összes eladott jegy 5-6 százaléka regisztrációs – azzal számolva, hogy az elmúlt években 140-150 millió utazás volt évente, ez 7-9 millió új regisztrált utat jelent. Megtudták azt is, hogy a nyugdíjasok jóval többször közlekednek vonaton, mint a szintén ingyen utazó kisgyerekek. Az összes regisztrációs jegy 85 százalékát 65 éven felettiek vették, a hat év alattiak számára pedig az ingyenes jegyek 14 százalékát váltották meg.

Készült kimutatás az utazási távolságokról, ebből kiderült, hogy átlagosan 70-80 kilométert tesznek meg regisztrációs jegygyel. Egy ekkora táv teljes árúval 1470 forintba kerül, azaz optimista becslés szerint is tízmilliárdos nagyságrendű kedvezmény jár a regisztrált ingyen utazóknak.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.