BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

ITD: az egyik láb még sánta

Az év eleji terv és a tényleges mai helyzet köszönő viszonyban sem áll egymással – derült ki az ITD Hungary vezérigazgató-helyettesének arra a felvetésünkre adott reakciójából, hogy az ügynökség idei tervei és a tavalyi tényadatok alapján eléggé érthetetlen, miért maradnak el szakmai programok forráshiány miatt.

Márton Péter korábban azt mondta: a befektetési és kereskedelem-fejlesztési ügynökség finanszírozása ellehetetlenült, s nemcsak a működési költségekre nincs forrás (csak hitel), de esetleg szakmai programokat is kénytelen lesz lemondatni pénzhiány miatt.

Ugyanakkor az év elején az akkori vezetés által ismertetett tervek szerint – amelyek trendjeikben egybevágnak az elmúlt évek tényadataival – az ügynökség költségvetésének bevételi oldala három főbb – jóllehet nem teljesen egyenlő – tételből áll össze. Az egyik a költségvetési támogatás, amely a szakmai felügyeletet (és akkor még az ITD feletti tulajdonosi jogokat is) gyakorló tárca, a mai Nemzetgazdasági Minisztérium elődje által kezelt beruházásösztönzési, illetve külgazdaság-fejlesztési célelőirányzatokat jelenti, továbbá kisebb részben a kiemelt k+f+i programokhoz nyújtott forrásokat. Ennek idei tervezett összege durván kétmilliárd forint volt. Ebből a keretből kell finanszírozni a működést – mint azt a tavalyi üzleti jelentésben publikált táblázat is mutatja.

A másik forrás a GOP-3.3.1 Kiemelt program – Befektetésösztönzés és üzletfejlesztés az ITD által című program keretéből jön a ügynökséghez. Miután ez önálló projektként valósul meg, így finanszírozása is a költségvetési forrástól és a saját bevételektől elkülönítve, önálló forrásból történik. Ez javarészt szakmai tevékenységre fordítandó program.

Végül, de nem utolsósorban a harmadik elem a saját bevételek, illetve egyéb bevételek (fejlesztési támogatás és egyéb bevételek), amelyeket szakmai programokra „illik” fordítani. Számszerűsítve (az MTI-Eco, 2010. január 7-i jelentése szerint): „Az ügynökség 2010-ben 6,341 milliárd forintból gazdálkodhat. Ebből a költségvetési támogatás 1,897 milliárd, uniós pályázatokból 2,776 milliárd forint jut ez évre, az ITD Hungary saját árbevétele pedig 1,668 milliárd forint.”

A vezérigazgató-helyettes nem kívánt reagálni a fentiekre, s belemenni annak részleteibe, hogyan áll össze az ITD Hungary finanszírozása az idén. Ám azt határozottan leszögezte, hogy a költségvetési forrás nem kizárólag személyi és működési jellegű kiadásokat fedez, hatással van az egyéb programszervezésekre és feladatok ellátására is. A GOP-ból finanszírozott programok nem szenvednek hátrányt – tette hozzá. Arra a kérdésünkre, hogy a tervezett – és elmaradással fenyegető – kínai rendezvényt miért nem a GOP-ból finanszírozzák, azt mondta: az előírások megszabják, hogy milyen típusú rendezvények költségeit lehet ebből a forrásból fedezni, ez viszont nem ilyen.

Az ITD Hungary egyébként az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően januárban megkapta az akkori gazdasági tárcától a költségvetési támogatás első öthavi részét, ám a rendnek megfelelően a maradék héttizenkettednyit csak azt követően kell biztosítania, hogy az ügynökség rendben elszámolt az első részlettel. Ezt eddig – mindig májusban – megtette az ITD Hungary, s júniustól nemigen volt probléma a finanszírozással. Ám az idén ez az elszámolás csúszott, vélhetően részben a kormányváltás, részben amiatt, hogy a tulajdonosi jogok gyakorlását az ITD felett megkapta a Fellegi-féle Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, amely besorolta az ügynökséget az MFB csoportba, az pedig leváltotta az egész ITD-menedzsmentet. Az elszámolás már megtörtént, pénzt azonban azóta sem kaptak – mondta lapunknak Márton, ám kérdésünkre, hogy pontosan mikor számoltak el, nem válaszolt érdemben.A gazdasági tárca megkeresésünkre nem kívánt reagálni.

Megoldás

Hétfőtől megoldódhat az ügy: egy most megjelent kormányhatározat értelmében a Matolcsy-féle tárcától a Fellegi-féle miniszté-riumhoz vezetik át azokat az előirányzatokat is, amelyekből az ITD Hungary-t finanszírozzák – tudatta az MTI-Eco.

Ezzel egyébként már tényeg csak a szakmai felügyeleti jogkör marad az NGM-nél. Kérdés, források nélkül mire megy.

Ezzel egyébként már tényeg csak a szakmai felügyeleti jogkör marad az NGM-nél. Kérdés, források nélkül mire megy. -->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.