BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Itthon a legnagyobb líbiai érdekeltség egy vegyesbolt

Nincs nagy, jelölten líbiai tőkével működő cég Magyarországon, annál jelentősebb viszont a magyar érdekeltség az afrikai országban, elsősorban a Nemzetközi Vegyépszer miatt. A líbiai események a végső döfést jelenthetik a cég számára, amelynek dolgozói a napokban menekültek haza.

Összesen 28 jelölten líbiai részvétellel működő magyarországi céget tartalmaz az Opten céginformációs szolgáltató adatbázisa. A líbiai érdekeltségű magyar vállalkozások közel fele évek óta nem adott le beszámolót, azok között pedig, amelyeknél fellelhető eredménykimutatás és mérleg, nincs egyetlen jelentős cég sem - írta a gazdasag.hu.

A legnagyobbnak egy belvárosi kis vegyesbolt számít, a kft. a legfrissebb, 2009-es beszámolója szerint 258 millió forintos árbevételt ért el és 2 millió forintos veszteséggel zárta az évet. Papíron fele akkora forgalommal, de 5 millió forinttal több veszteséggel végzett a fővárosban több telephellyel rendelkező, élelmiszer, ital és dohányáru kereskedelemmel foglalkozó cég.

A líbiai részvétellel működő magyar cégek többsége élelmiszer jellegű bolti vegyes kis- illetve nagykereskedelemből él, de akad néhány vendéglátóhely és pénzváltó, egy gépjárműkereskedő, és egy főprofilként számviteli, könyvvizsgálói, adószakértői tevékenységet megjelelő vállalkozás, amely nem lehet komoly, mivel nem adott le beszámolót 2004-es alakulása óta.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.