BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Káoszra készül Franciaország

Erőpróba. Leállt vagy minimális teljesítménnyel dolgozik egy kivételével az összes francia olajfinomító az országos sztrájkhullám következtében. Szakszervezeti vezetők szerint néhány napon belül fennakadások lehetnek az üzemanyag-ellátásban, mivel a finomítók leállása mellett a sztrájkolók több nagy raktárat és kikötőt is blokád alá vontak. Párizs egyelőre hajthatatlan: elemzők szerint Nicolas Sarkozy elnök nem szándékozik a múlt héten bejelentett engedményeknél többet kínálni a nyugdíjreform kapcsán – mutat rá Reuters.

A Total francia olajipari óriás három finomítója teljesen leállt már szerdára, kettő esetében pedig folyamatban volt a lekapcsolás. A hatodik, Dunkerque-ben található üzemet már egy évvel korábban raktárként kezdték el használni, így annak üzembe állítása problematikus lehet. Az egyetlen rendes kapacitással működő finomító Franciaországban a német határnál, az elzászi Reichstettben található, és a Petrolplus társaság kezében van.

A franciaországi ellátást több mint két hete zavarja a marseille-i Fos-Lavera olajkikötőben kitört sztrájk. A munkabeszüntetést a tervezett kikötői reformok miatt kezdték el a munkások. Fos-Lavera a világ harmadik legnagyobb olajátrakodó helye.

Franciaországban napi 250 ezer tonna olajterméket használnak fel, a felét üzemanyagként – írja a Le Figaro. Az UFIP francia olajipari szövetség elnöke, Jean-Louis Schilansky szerint október 20-án már gondok lehetnek, ha addig nem változik semmi, a CGT szakszervezeti szövetség pedig azt jósolja, hogy 8-10 napon belül léphetnek fel ellátási zavarok.

A fő gondot nem a készletek hiánya okozza, hanem logisztikai problémák. Vészmegoldásként Rotterdamból vagy Antwerpenből a háború után kiépített katonai csővezetékeken keresztül elképzelhető a szállítás, akár finomított olajtermékeké is. A 235 raktárban tárolt francia stratégiai olajtartalék 98,5 napra elegendő. VG

USA, EU: szabad a fúrás

Mind Európában, mind az USA-ban fellélegezhettek az olajkonszernek. Barack Obama amerikai elnök kedden jelentette be, hogy visszavonja a mélytengeri olajfúrási moratóriumot, amelyet a BP mexikói-öbölbeli fúrótornyának április 20-i balesete után vezettek be.

Az Európai Unióban ugyanakkor a korábban beharangozott fúrási tilalom a hivatalos bejelentés időpontjára annyira felpuhult, hogy már nem tekinthető moratóriumnak.

Brüsszel eredeti elképzelése szerint mindaddig tilalom lett volna érvényben az új fúrásokra vonatkozóan, amíg nem fogadják el a szerdán bemutatott szigorúbb előírásokat a tagállamok. A britek és az Európai Parlament ellenállása nyomán azonban a bizottság visszakozott, és a tilalom elrendelését tagállami hatáskörben hagyta.

Az olajfúró tornyokra vonatkozó konkrét javaslatcsomag jövő év elejére készülhet el.




Az Európai Unióban ugyanakkor a korábban beharangozott fúrási tilalom a hivatalos bejelentés időpontjára annyira felpuhult, hogy már nem tekinthető moratóriumnak.

Brüsszel eredeti elképzelése szerint mindaddig tilalom lett volna érvényben az új fúrásokra vonatkozóan, amíg nem fogadják el a szerdán bemutatott szigorúbb előírásokat a tagállamok. A britek és az Európai Parlament ellenállása nyomán azonban a bizottság visszakozott, és a tilalom elrendelését tagállami hatáskörben hagyta.

Az olajfúró tornyokra vonatkozó konkrét javaslatcsomag jövő év elejére készülhet el.

Döntés naponta A keddi indulás után tegnap is folytatódó sztrájk miatt súlyosak a kiesések a helyi és távolsági közlekedésben. A nagy sebességű vonatok (TGV) esetében csak a belföldi járatok harmada közlekedett. Ráadásul a kormányra gyakorolt nyomás érdekében már kedden úgy határoztak a szakszervezetek, hogy minden egyes nap külön döntést hoznak az esetleges folytatásról.-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.