BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kapós lehet jövőre a közmunkás

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A cégek egyelőre nem foglalkoztatnak nagy számban közmunkásokat, ám a bérköltségek csökkentése miatt jövőre nagyobb számban élhetnek a lehetőséggel.

A vonatkozó kormányrendelet szerint 57 ezer forintot kell fizetni egy közfoglalkoztatottnak havonta, ha 8 órás állásban dolgozik. A jövő évre érvényes minimálbérnél (92 ezer forint) és a szakképzettséghez kötött garantált bérminimumnál (108 ezer forint) ez jóval alacsonyabb, így elvileg lehetséges, hogy a vállalkozások költségeik csökkentése céljából megfontolják a közmunkások alkalmazását. Kisebb-nagyobb vállalkozások már most is élnek ezzel, nemrégiben pedig a GYSEV Zrt. 50 közmunkás alkalmazását jelentette be. A közfoglalkoztatás azonban egyelőre az önkormányzatokon belül működik, jövőre azonban több cég is fontolóra veheti a váltást.

„Piacgazdasági viszonyok között nem működőképes az, hogy a versenyszféra tömegesen alkalmazzon közfoglalkoztatottakat, és nem is lenne szerencsés, ha a gazdaság a nyílt munkaerőpiac helyett a közmunkára épülne” – nyilatkozta a Világgazdaságnak Dávid Ferenc. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára hozzátette: elsősorban a nagy állami beruházásoknál tudja elképzelni a közmunka jelentősebb alkalmazását, a munkaerőigények kiegészítéseként. „Mindez csak gondosan ellenőrzött formában működhet, nem lenne jó, ha a közfoglalkoztatás a feketefoglalkoztatás eszközévé válna” – hangsúlyozta a főtitkár.

Dávid Ferenc hozzátette: veszélyeket rejt magában, ha a kiegészítő jelleg helyett egy cég az egyértelmű cserét választja. „Azok a vállalkozások, amelyek hagyományos minimálbéren foglalkoztatott dolgozókat bocsátanak el, és a helyükre közmunkásokat vesznek fel, azt kockáztatják, hogy egy munkaügyi ellenőrzésen nem rendezett munkaügyi kapcsolatot állapítanak meg. Ez esetben a bírságon túl azt is vállalják, hogy nem indulhatnak állami tendereken” – mondta.

„Az ügyfélkörünknél még nem merült fel a kérdés, a cégek ugyan hallottak már a lehetőségről, de még nem érkezett konkrét megkeresés a közfoglalkoztatással kapcsolatban” – nyilatkozta lapunknak Czeglédy Edina. A Noerr és Társai ügyvédi iroda munkajogi csoportvezetője elmondta: ma még a rendszer kiforratlan, ezért nem is lehet felmérni, hogy a jövőben a versenyszféra milyen mértékben kíván élni a közfoglalkoztatás adta lehetőségekkel.

Nem győzzük hangsúlyozni, hogy a közfoglalkoztatotti minimálbér meghatározása nem tisztességes, hiszen azonos értékű munkáért kevesebb bért fizet – ter. A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének elnöke szerint nem alaptalanok azok a félelmek, amely szerint a cégek a piaci munkaerő helyett a közmunkások felé fordulnak.

„Félünk attól, hogy a vállalkozók kreatív módon kívánják költségeiket csökkenteni, és a legegyszerűbben sajnos a munkavállalón lehet spórolni. Ennek azonban racionális korlátai is vannak: csak határozott időre szól, a vállalkozóknak pedig jó esetben hosszú távra van szükségük megbízható munkaerőre” – mondta Pataky Péter.

Veszélyes tendencia

Még nem jelentkeztek nálunk a cégek olyan igényekkel, hogy közmunkásokat

alkalmaznának – mondta

lapunknak Kiss Judit.

A Manpower Munkaerőkölcsönző és Közvetítő Iroda ügyvezetője veszélyes tendenciának tartaná, ha a versenyszférában ez tömeges igénnyé növekedne. „Az állami, nonprofit szervezeteknél és egyes nagyobb állami beruházásoknál lehet szociálpolitikai létjogosultsága a közfoglalkoztatásnak, de a versenyszférában jelentkező ilyen igény számunkra üzleti és etikai szempontból sem elfogadható” – tette hozzá Kiss Judit.

alkalmaznának – mondta

lapunknak Kiss Judit.

A Manpower Munkaerőkölcsönző és Közvetítő Iroda ügyvezetője veszélyes tendenciának tartaná, ha a versenyszférában ez tömeges igénnyé növekedne. „Az állami, nonprofit szervezeteknél és egyes nagyobb állami beruházásoknál lehet szociálpolitikai létjogosultsága a közfoglalkoztatásnak, de a versenyszférában jelentkező ilyen igény számunkra üzleti és etikai szempontból sem elfogadható” – tette hozzá Kiss Judit. -->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.