Varga Mihály kiemelte: a világ tíz leggyorsabban növekvő gazdaságából hat Afrikában található. „Ebben a térségben a befektetések hozama pedig magasabb, mint a világ bármely más régiójában” – hangsúlyozta. Emiatt a világ fejlett gazdaságai is egyre intenzívebben próbálják bővíteni gazdasági kapcsolataikat a szubszaharai Afrikával. A térségbe 2011-ben 48,2 milliárd dollár értékű külföldi tőke érkezett, ami megközelíti a válság előtti 50 milliárdos szintet.
„A térség adta üzleti lehetőségek kihasználása illik a 2010-ben meghirdetett globális nyitás politikájába, amelynek célja, hogy az uniós irány megtartása, és lehetőség szerint erősítése mellett kiemelt figyelmet fordítsunk a gazdasági kapcsolatok bővítésére a dinamikusan növekvő EU-n kívüli térségekkel, így a szubszaharai országokkal” – mondta. Előrelépésre pedig mindenképpen lenne mód, miután azt a miniszter is elismerte, hogy hazánk jelenleg nem használja ki a meglévő üzleti lehetőségeket. A magyar külkereskedelmi forgalomból jelenleg csak 0,9 százalékkal részesednek az afrikai országok, a szubszaharai államok pedig csupán 0,6 százalékkal.
Legfőbb kereskedelmi partnerünknek a kontinens országai közül a Dél-afrikai Köztársaság számít, az elmúlt néhány évben afrikai exportunk több mint fele irányult ide, illetve importunk közel fele innen érkezett. Az ország fővárosában, Pretoriában 2011 nyarán kezdte meg munkáját egy külgazdasági szakdiplomata. Jelenleg a szubszaharai térségben csak az utóbbi országban, illetve Kenyában van nagykövetsége hazánknak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.