Mankó a költségvetésnek
Matolcsy György tegnap a Dow Jones hírügynökségnek megerősítette: hazánk támogatja azokat a törekvéseket, melyek a magánnyugdíjpénztárakat a nemzeti elszámolások részévé tennék. Magyarország költségvetése évente mintegy 600 milliárd forinttal járul hozzá a nyugdíjalap egyensúlyának megőrzéséhez, ebből mintegy 370 milliárdot tesz ki a magánkasszák „okozta” járulékkiesés pótlása – tette hozzá a nemzetgazdasági miniszter. Egyelőre valóban csak tervekről van szó, a nemzetgazdasági tárcánál ugyanis lapunk kérdésére hangsúlyozták: még csak vizsgálják a több EU-tagországban is felmerült elképzelést, konkrétumokról korai lenne beszélni, részben azért is, mert uniós szinten is „foglalkoznak a témával”.
Az országgyűlési választások előtt is többször felemlegetett módosítások apropóját ezúttal az adta, hogy Donald Tusk lengyel miniszterelnök hétfőn azt közölte: Lengyelország 2011 második felében el kívánja érni, hogy a pénztári befizetések és az államkötvény-állomány arányában mérsékelni lehessen a költségvetési deficitre és az államadósságra vonatkozó mutatókat. A lengyel kormány egyébként azt tervezi, hogy a nyugdíjalapokhoz kerülő hozzájárulásokat egy egységes, állami felügyelet alatt álló számlára irányítja át. Eközben a kabinet növelné a magánkaszszák hatékonyságát és eredményességét, többek között azáltal, hogy a jelenlegi 40-ről 95 százalékra emelik a részvényekbe fektethető vagyon arányát, legalábbis ezt közölte tegnap Jolanta Fedak lengyel munkaügyi miniszter. A lengyel kaszszák vagyona e szabályozás miatt jelenleg 60 százaléban államkötvényekből áll, ez magasabb arány a magyar 47-48 százalékos hányadnál.
A két visegrádi ország által módosítani kívánt uniós szabályozás lényege, hogy az állami nyugdíjrendszeren – az első pilléren – kívüli transzferek költségvetési kiadásnak minősülnek. Márpedig – szól az országok érvelése – így nem a valós helyzetet tükrözik a befektetők szemében elsőrendűnek számító hiánymutatók, több államban – köztük Magyarországon is – ugyanis többletdeficitet generál az utóbbi egy-két évtizedben lebonyolított nyugdíjreform.
Azt, hogy a jelenség az unió számára sem közömbös, jól jelzi, az Eurostat 2004-től 2007-ig lehetővé tette a nyugdíjreformon már átesett tagországok számára, hogy a pénztárakat átmenetileg a kormányzati szektor részeként számolják el a túlzottdeficit-jelentésekben. Egy 2005-ös uniós döntés szerint pedig a hiánycélok számítása során – ha egy ország ígéretes előrehaladást ért el a 3 százalékos limit felé – a nyugdíjreform nettó költsége öt éven keresztül csökkenő mértékben figyelembe vehető. Ez a lehetőség tavaly „futott ki”, amikor is az így keletkezett kiadások ötödét lehetett elszámolni a hiánymutató javára.
A mostani tervek között ennél merészebb célok szerepelnek, s ha ezek halló fülekre találnak, a magyar államadósság egy csapásra a GDP 78-79 százalékáról 73-74-re csökkenne, az államkassza évi százmilliárd forintnyi kamatterhet takarítana meg, a teljes pénztári vagyon állami „ernyő” alá vételét feltételezve pedig a 2010-es államháztartás 2,9 százalékos többletet mutatna. Az minden bizonnyal a jövőben dől el, hogy a manőver egy egységes állami számla vagy netán egy alap életre hívásával történne-e. Utóbbiban egyébként szerepet kaphatnának a piaci szereplők is, többek között a jelenleg is Magyarországon működő pénztárak, illetve azok tulajdonosi köre. Az is elképzelhető, hogy a nyugdíjalapok „uniformizálására” is sor kerül, e mellett – a költségvetési előnyökön túl – az szólhat, hogy a kasszák eddig alacsonyabb hozamot értek el, mint amit az államkötvények szavatoltak volna. A gyenge hozamok mellett a pénztárakkal szembeni kifogások sorát bővítik a magas működési költségek is, ám itt meg kell említeni, hogy a gyorsabb növekedést ígérő választható portfóliós szisztéma csak tavaly kezdett el működni.
Nem rövid ugyanakkor az ellenérvek sora sem. Ezek élén szerepel, hogy 2014-től fokozatosan csökken majd a csak állami ellátásban részesülő nyugdíjasok aránya, így a költségvetés „vesztesége” fokozatosan eltűnik. Nem mellékes, hogy a jelenlegi tulajdonosok – javarészt a nagy pénzügyi társaságok – körében hazánk hosszú időre „feketelistára” kerülne, és a piacok minden bizonnyal kemény mínuszokkal honorálnának egy ilyen lépést. A reakciók mértéke és hevessége persze azon múlik, hogy a módosítások az uniós elszámolások kérdésére korlátozódnak-e, vagy az államok tényleges beleszólást nyernének a második pillér működésébe.
Könnyen lehet azonban, hogy a kasszák aggodalma feleslegesnek bizonyul. Bár a pénztárak elszámolásával kapcsolatos kérdések több tagállamban régóta napirenden vannak, nyíltan még csak a magyar és a lengyel kormány nevezte célkitűzésének a szabályok módosítását. A téma az Ecofin októberi ülésén kerül elő, ahol a lengyel–magyar duónak további 16 pénzügyminiszter támogatását is meg kell szereznie a sikerhez, vagyis a minősített többséghez.
A nyugdíjalapok „kvázi államosításának” hatásai
(ahol a hatás számszerűsíthető: milliárd forint, zárójelben a GDP százalékában*)Költségvetési előnyök
államadósság-csökkenés: 1319,2 (4,9)
kamatkiadás-csökkenés: 90-100 (0,3-0,4)
egyszeri bevételi többlet, pl. egy állami alap életre hívásával: 1481 (5,5)
hiánycsökkenés a tagdíjbevételek becsatornázásával: 327,5 (1,2)
az állami alap alacsonyabb költségekkel működne, mint a jelenlegi pénztárak
Költségvetési hátrányok
a későbbi években sem csökken az állami ellátásban részesülő nyugdíjasok köre
a kevésbé likvid pénztári vagyon egy része elértéktelenedik, „elvész”
„megorrolnak” a piacok, a befektetők
* Folyó áron 27 000 milliárd forintos 2010-es GDP-t feltételezve.
Költségvetési előnyök
államadósság-csökkenés: 1319,2 (4,9)
kamatkiadás-csökkenés: 90-100 (0,3-0,4)
egyszeri bevételi többlet, pl. egy állami alap életre hívásával: 1481 (5,5)
hiánycsökkenés a tagdíjbevételek becsatornázásával: 327,5 (1,2)
az állami alap alacsonyabb költségekkel működne, mint a jelenlegi pénztárak
Költségvetési hátrányok
a későbbi években sem csökken az állami ellátásban részesülő nyugdíjasok köre
a kevésbé likvid pénztári vagyon egy része elértéktelenedik, „elvész”
„megorrolnak” a piacok, a befektetők
* Folyó áron 27 000 milliárd forintos 2010-es GDP-t feltételezve. Országok, amelyek bevállalták A pénztárak „államosítására” az egyik legmerészebb példát 2009 elején Argentína mutatta be. Először a külföldi eszközök eladására kötelezték a magánkasszákat, majd egy állami alap fennhatósága alá vonták őket.
A kasszák állampapírvagyonának arányában azonnal csökkent az államadósság, ám a fennmaradó tőke egy jelentős része nem hasznosult kellő hatékonysággal. A tőzsde zuhanással, a befektetők tőkekivonással reagáltak.
Szerényebben lépett fel a szlovák kormány. Tavaly a nyugdíjkasszákat – nemzetközi befektetések helyett – igyekezett szlovák állampapírok vásárlására szorítani.
A mutatvány az OECD rosszallását érdemelte ki, miközben az állami pillérhez történő, a tagok számára felkínált lehetőséggel igen kevesen éltek. Nálunk nem lesz népszavazás Mégsem lesz népszavazás a 60 éves nyugdíjkorhatár általánossá tételéről. Megtagadta annak a népszavazási aláírásgyűjtő ívnek a hitelesítését tegnapi ülésén az Országos Választási Bizottság (OVB), amely azt tűzte volna ki célul, hogy 60 éves kor alatt senki ne kaphasson öregségi nyugdíjat.
Bordás Vilmos, az OVB elnöke az ülésen leszögezte: a kérdés hitelesítése és egy eredményes népszavazás sértené a jogbiztonság elvét, ugyanis aki jelenleg még nem töltötte be 60. életévét, ám már nyugdíjban részesül, attól egy sikeres népszavazás nyomán el kellene venni az időskori járandóságát.
Az OVB szerint ez a változás sértené a jogbiztonság alkotmányos alapelvét: a testület tegnap egyhangúlag tagadta meg az aláírásgyűjtő ív hitelesítését.-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.