Jelentős változásokon mennek keresztül a cégcsoportokon belüli elszámolóárakkal, az úgynevezett transzferárakkal kapcsolatos útmutatások, az OECD tanácsa ugyanis nemrég, július 22-én új irányelveket fogadott el. Az új ajánlásokkal még nagyobb hangsúly kerül a kettős adóztatás kizárására, valamint az adó minimalizálására irányuló törekvések visszaszorítására.
A frissen elfogadott irányelvek részét képezi egy modellegyezmény is, és ebben szerepel az egyik leglényegesebb újítás. E szerint ha az egyik országban keletkező jövedelmet – és így adóalapot – a „helyi” adóhatóság módosítja, akkor ezt a másik országban is figyelembe kell venni annak érdekében, hogy ne kerüljön sor kettős adóztatásra. Nézeteltérés esetén az adóhatóságok kötelesek egyeztetni. Megszűnik az is, hogy a jogszabályok a szokásos piaci ár meghatározása során inkább az árak összehasonlítására épülő módszer felé terelik az adózókat, a jövőben ezzel teljesen „egyenjogúvá” válik az ügyleti nyereség kiszámításán alapuló metódus. A tapasztalatok ugyanis azt mutatták, hogy a cégek többsége a költség és a jövedelem, valamint a viszonteladási árak összehasonlítása helyett a nettó nyereség megosztásán alapuló módszerrel határozta meg a transzferárakat. Ennek köszönhető az is, hogy a modellegyezményben részletes tájékoztatás található az ügyleti nyereségen alapuló módszer alkalmazásáról, valamint a transzferárak meghatározásához szükséges összehasonlító elemzések menetéről. Az OECD a korábban gyakran előforduló speciális, több nehézséget okozó ügyletek lebonyolítására is tanácsokat adott az új irányelvekben. Ezek közé tartoznak a nemzetközi cégcsoportokon belüli átalakítások, melyek során határokon átnyúló funkció-, kockázat- és eszközátcsoportosítás történik.
A frissen elfogadott OECD-dokumentumok részét képezi egy jelentés is, amely részletes előírásokat állapít meg arra, hogyan kell egy telephely társasági-adó-köteles jövedelmét megállapítani. Ennek keretében meghatározza azokat az eszközöket, kockázatokat és tőkét, amelyet a tevékenységelemzés alapján a telephelyhez kell allokálni. A jelentés újítása, hogy a cégcsoporthoz kötődő telephelyeket külön vállalkozásokként kezeli,
vagyis nemcsak a tevékenység bevételeivel és kiadásaival foglalkozik, hanem a működéshez szükséges eszközök és tőke megállapításával is. Kifejezetten előnyös az is, hogy a jelentés kitér a bankokkal, biztosítókkal és a pénzügyi eszközök nemzetközi forgalmazásával kapcsolatos speciális kérdésekre. Adószakemberek ennek kapcsán leszögezték: a telephelyekkel kapcsolatos új irányelv átalakítja a Magyarországon működő nemzetközi bankok társaságiadó-megállapítási gyakorlatát is az anyabank és a hazai fióktelepek között.
A nemzetközi adózási kérdésekben az OECD-dokumentumok a tagországok által elfogadott egységes és egyeztetett elveket foglalják magukban, így ezeket a magyar szabályozás alkalmazása során is figyelembe kell venni. Különösen igaz ez a transzferárral kapcsolatos kérdésekre – mutatott rá lapunk kérdésére Szmicsek Sándor, a Mazars Kft. adópartnere. Hozzátette: a nyilvántartások elkészítése eddig nagy terhet rótt az adózókra, nemcsak azért, mert a szükséges adatok beszerzése gyakran akadályokba ütközik, hanem azért is, mert nem állt rendelkezésükre egy jól használható gyakorlati útmutató. Mivel a vállalatok az évek során kialakították a transzferárak bemutatásának praktikus „módszertanát”, szükségessé vált a nemzetközi irányelvek aktualizálása is. A friss OECD-anyag javarészt ennek az igénynek tesz eleget. Hozzátette: elkezdődött a magyar nyelvű kiadás előkészítése is, a munka várhatóan az év végéig zárul le.
Pozitív lépésről van szó, hiszen az OECD-jelentés jóval részletesebben fogalmaz meg bizonyos szabályokat a transzferárazás terén – vélekedett László Csaba, a KPMG adópartnere, aki ezek közül a profitallokációval kapcsolatos iránymutatást emelte ki. Veszprémi István, a Deloitte adópartnere azt nevezte előremutatónak, hogy a különböző számítási módszerek az új irányelvek szerint immár „egyenrangúnak” számítanak.
Az irányelvek most publikált frissítése és kiegészítése az érintett témák érdemi áttekintését jelzik az OECD részéről – emelte ki a dokumentumok jelentőségét Lipták Zoltán, az Ernst & Young transzferárszakértője. Hozzátette: nem kell arra számítani, hogy az irányelvek hatására új jogszabályok születnek az OECD-tagállamokban, ebben az esetben sokkal inkább egy szakmai iránymutatásról és nem jogi szövegről van szó.
Magyarországon egyébként a cégcsoporton belüli elszámolóárak az utóbbi években kerültek a köz-, pontosabban a hatósági figyelem középpontjába. Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) által e téren lebonyolított ellenőrzések száma három év alatt több mint a háromszorosára nőtt, ezen belül pedig növekszik a kifejezetten a transzferárak vizsgálata céljából indított ellenőrzések aránya
(vagyis amikor ez a kérdés nem egy általános ellenőrzés részeként kerül elő). A hibás, netán el nem készített dokumentációt az APEH minden egyes hiányos nyilvántartás esetében kétmillió forintos mulasztási bírsággal „torolja meg”, ezek összege már tavaly több tízmillió forintra rúgott. Az okiratok megléte mellett pedig a revizorok egyre mélyebben tekintik át az azokban szereplő adatokat is, vagyis hogy a cég valóban reális árakon számolta-e el az egyes termékeket, szolgáltatásokat, eszközöket.

Transzferár-történelem
Szakemberek számítása szerint a világkereskedelem több mint fele vállalatcsoportokon belül bonyolódik le, ezért van kiemelkedő jelentősége az ilyen esetekben alkalmazott elszámolóáraknak. A cégen belüli, úgynevezett transzferárak „eltérítésével” ugyanis a jogos adóterhelés is kikerülhető. A téma egyik „szorgalmazója” az OECD, amelyhez hazánk 1996-ben csatlakozott, és ezzel vállalta az azóta többször módosult transzferárirányelvek átvételét is. A cégcsoporton belüli elszámolóárak Magyarországon is egyre inkább az adóhatóság figyelmének a középpontjába kerültek, 2007 eleje óta pedig lehetőség van arra is, hogy egy-egy vállalat díj ellenében az APEH-től kérje a szokásos piaci ár megállapítását.