BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megszorítás helyett munkahelyteremtés

Az IMF és az ILO a munkahelyteremtést helyezné a megszorítások elé – legalábbis a fejlett országokban.

A szervezetek vezetői szerint ugyanis az állástalanság hosszú távú problémákat, az életminőség romlását, csökkenő várható élettartamot okoz. Az Egyesült Államokban 7,5 millióan veszítették el a munkahelyüket 2007 óta, világszerte pedig mintegy 30 milliónyian. Néhány fejlődő országban azonban még csökkenni is tudott ez idő alatt az állástalanok aránya az erőteljes gazdasági növekedésnek köszönhetően,

Törékenynek nevezte a kilábalást Juan Somavia, az ILO vezérigazgatója. Emberek és vállalkozások milliói számára még messze nem ért véget – tette hozzá. A nemzetközi szervezet számításai szerint világszerte több mint harmincmillióval emelkedett 2007, a válság kitörése előtti utolsó év óta az állástalanok száma, ráadásul csak halvány jelek utalnak némi javulásra. A konferencia vitairatából egyébként kiderült: leginkább a fejlett térségben romlott a munkaügyi helyzet, számos fejlődő országban javultak az elmúlt években a feltételek.

További részletek a holnapi Világgazdaságban!

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.