BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mellár: Akár 3-5 százalékos is lehet a növekedés, de több nem

A második gazdasági csomagnak a gazdasági növekedéssel, a költségvetés kiadásainak és az államadósságnak a csökkentésével kellene foglalkoznia - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Századvég Gazdaságkutató Zrt. kutatási igazgatója. Mellár Tamás szerint megváltozhat a vélekedés a magyar gazdaságról. Hozzátette: 3-3,5 százalékkal nőhet a gazdaság, de ehhez a növekedés új forrásaira is szükség lenne.

Az elmúlt hónapokban világossá vált, hogy a nemzetközi pénzügyi körök azt várják: a kormány a második gazdasági csomagban egyértelmű és hosszútávú növekedési pályát vázoljon fel, amelyben fenntartható növekedést céloz meg - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Mellár Tamás. A Századvég Gazdaságkutató Zrt. kutatási igazgatója kiemelte: a növekedés 3-4 százalékos lehet, bizonyos intézkedések révén akár 5 százalékos is, de sokkal magasabb nem.

A növekedési potenciál három eleme a tőke, a munka és a technikai fejlődés, de jelenleg mindhárommal bizonytalanul tudunk számolni. A külföldi tulajdonú vállalkozások jelentős beruházásokról döntöttek az utóbbi időben, ez pedig lehetővé teszi, hogy a gyenge hazai beruházások és mérsékelt fogyasztás mellett is ilyen mértékű legyen a növekedés - vélekedett a szakértő. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy szükség lenne a növekedés új forrásaira is, amit az emelkedő belföldi kereslet, egy komoly vidékfejlesztési program, valamint a kis- és közepes vállalkozások támogatása jelenthet.

Mellár Tamás szerint rögzíteni kellene a gazdasági csomagban, hogy 6-8, vagy akár 10 százalékponttal csökken a következő 3-5 évben a költségvetés kiadási oldala. Az adócsökkentéssel szemben csak ideiglenes forrásokat - a bankadót és a válságadókat - nevezett meg a kormány, de hosszú távra kell megtalálni a finanszírozást, és tartós átalakításokat kellene végrehajtani - fejtette ki.

Mellár Tamás fontosnak nevezte, hogy a kormány mutassa be, hogyan csökken 3-5 év alatt a 80 százalékon lévő államadósság 60 százalék közelébe. Nagy esély van rá, hogy a magánnyugdíjpénztárakban felhalmozott pénzt az államadósság csökkentésére lehet fordítani, így rövid időn belül 72-74 százalékra megy le ez a mutató, és egy jó fiskális politikával tovább csökkenthető az államadósság - vélekedett.

Ha ezt a pályát felvázolja a kormány ezen a három területen, akkor megváltozik a vélekedés és kritikus hangnem a magyar gazdaságról - emelte ki a kutatási igazgató. Hozzátette: eddig nem látták a befektetők és a szakemberek azt, hogy az a pálya, amelyen elindult a kabinet, hosszútávon milyen elemekkel tartható fent. A válságadók kapcsán pedig azt kell bemutatni a kormánynak, hogy három év után, ha ezek az adók megszűnnek, akkor egy hasonló nagyságrendű forrás áll rendelkezésre - közölte Mellár Tamás.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.