Tízből kilenc magyar támogatja a bajba jutott devizahitelesek valamilyen formában történő megsegítését, ám a nagy többség olyan intézkedéseket látna szívesen, amelyek egyszerre szolgálják a bajba jutott családok megsegítését, illetve a pénzügyi stabilitás és a gazdaság megerősítését – derül ki a Lakásfókusz Elemzési Központ 500 fő körében frissen végzett reprezentatív felméréséből.
„A devizahitelesek számára kidolgozott mentőcsomagok kapcsán az egyik legfontosabb kérdés, hogy a lakosság számára mi az elsődleges szempont: a bajba jutott családok megsegítése, vagy a gazdaság megerősítése, a munkahelyteremtés. A válaszokból kiderül, hogy a lakosság 71 százaléka a kompromisszumos megoldás híve, azaz úgy gondolja, hogy olyan intézkedésekre van szükség, amelyek egyszerre szolgálják mindkét célt” – ismerteti a felmérés eredményeit Toplak Tamás, a Lakásfókusz Elemzési Központ vezető elemzője.
A felmérésből kiderül az is, hogy a kompromisszumos megoldás hívei szerint a hitelezés megindulása az egyik kulcs a gazdaság motorjának a felpörgetéséhez, és ezáltal új munkahelyek teremtéséhez.
Érdekes eredményeket hozott a felmérés abból a szempontból is, hogy a lakosság hogyan osztaná szét az adósmentés terheit. „A válaszadók kétharmada olyan megoldást szorgalmazna, amely az érintett felek összefogására építve szétterítené a viselendő terheket az állam, a bankok és a devizahitelesek között. A válaszadóknak csak körülbelül negyede gondolja úgy, hogy az adósmentés összes terhét a pénzintézetekre kellene hárítani” – emeli ki Toplak Tamás.
Az elemző elmondása szerint mérsékelt az eltérés a devizahitellel nem rendelkezők, illetve a devizaadósok vélekedései között. Mindkét csoportban azok vannak erős többségben, akik a kompromisszumos megoldás hívei.
- Széles kör számára elérhető, fenntartható adósmentő intézkedéseket szorgalmaznak a válaszadók.
- Olyan intézkedéseket támogatna a lakosság többsége, amelyek az érintett családok megsegítése mellett a pénzügyi stabilitás és a gazdaság megerősítését is szolgálják.
- Végső megoldást a hitelezés beindulása, a gazdaság növekedése és a munkahelyteremtés jelentene
A felmérés a kormányzat eddigi adósmentő intézkedéseinek lakossági megítélését is vizsgálta. A megkérdezettek közel háromnegyede szerint a devizahitelesek megsegítésére bevezetett eddigi programok jó irányt képviseltek, ám vagy nem voltak eléggé vonzóak az érintettek számára, vagy nem voltak eléggé széles körben elérhetőek. „Összességében a felmérés eredményeiből az szűrhető le, hogy a lakosság, és maguk a hitelesek is, abban látnák a megoldást, ha az eddigi intézkedéseket még szélesebb kör számára tennék elérhetővé, vonzóvá, a pénzügyi stabilitás megőrzése mellett” – összegez Toplak Tamás, a Lakásfókusz Elemzési Központ vezető elemzője.
Hogy a lakosság mennyire objektíven értékeli a saját helyzetét, ez kiderül a Lakásfókusz Elemzési Központ által februárban elvégzett felmérés március 6-án publikált első részéből is. A fő megállapítás akkor az volt, hogy a lakosság szerint a devizaválság kialakulása nagyjából ugyanannyira köszönhető a forint gyengülésének, mint a csökkenő jövedelmeknek, a bankok nem kellően körültekintő hitelezési politikájának, a devizaadósok felelőtlen hitelfelvételének, valamint a hiányos szabályozásnak. A felmérés szerint a hitellel rendelkezők elsősorban a forintárfolyamot és a szűkülő anyagi kereteiket okolják a kialakult helyzetért, míg a kölcsönnel nem rendelkezők szerint ugyanezek mellett a devizahitelesek tehetnek leginkább a sorsukról.
- Széles kör számára elérhető, fenntartható adósmentő intézkedéseket szorgalmaznak a válaszadók.
- Olyan intézkedéseket támogatna a lakosság többsége, amelyek az érintett családok megsegítése mellett a pénzügyi stabilitás és a gazdaság megerősítését is szolgálják.
- Végső megoldást a hitelezés beindulása, a gazdaság növekedése és a munkahelyteremtés jelentene -->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.