BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mobilszámok hordozása - Megint figyelmeztetést kaptunk az EU-tól

Közel 300 európai uniós szabálysértési döntést jelentett be az Európai Bizottság csütörtökön a 27 EU-tagállam ellen.

Magyarországra ezek közül egy vonatkozik: tizenöt másik tagállam mellett az uniós végrehajtó testület hazánkat is arra figyelmeztette, hogy a rendelkezésre álló hat hónap letelte után (május 25-ig) nem ültette át maradéktalanul nemzeti jogába az új uniós távközlési jogszabályokat. Utóbbiak elsősorban a fogyasztók jogait terjesztik ki.

Magyarország mellett Ausztriáról, Belgiumról, Bulgáriáról, Ciprusról, a Cseh Köztársaságról, Franciaországról, Görögországról, Hollandiáról, Lengyelországról, Németországról, Olaszországról, Portugáliáról, Romániáról, Spanyolországról és Szlovéniáról van szó. A mostani döntés már a szabálysértési eljárás második lépcsője: az első figyelmeztetést Brüsszel még júliusban intézte 20 tagállamhoz, és közülük négy időközben befejezte a szabályok átvételét.

Az érintett távközlési jogszabályok révén a fogyasztók jogot szereznek például arra, hogy telefonszámuk megváltoztatása nélkül, egy nap alatt válthassanak szolgáltatót, illetve arra is, hogy egyértelmű tájékoztatást kapjanak az internet-szolgáltatók által alkalmazott adatforgalom-kezelési gyakorlatról. A személyes adatok szintén fokozottabb védelmet élveznek az interneten. A jogszabályok nemzeti jogba történő hiányos átültetése esetén az érintett tagállam ügye az Európai Unió Bírósága elé kerülhet és a tagállamnak akár pénzbüntetéssel is számolnia kell.

A Lisszaboni Szerződésben adott új jogaival élve az Európai Bizottság ezúttal hozott is több olyan határozatot, amelyben pénzbírság kiszabását kéri egyes tagországra. A testület egy korábbi ítélet be nem tartása miatt napi 31 ezer euró büntetés kirovását kéri a bíróságtól Németország ellen, mert még mindig nem változtatott érdemben az állami vétójogot biztosító, úgynevezett Volkswagen törvényen. A bizottság Lengyelország és Olaszország ellen is pénzbírság kiszabását kéri környezetvédelmi, illetve pénzügyi szabálysértések miatt. Rómának azért is bíróság előtt kell felelnie, mert több privatizált cégben kiemelt jogokat (aranyrészvényt) tart fenn, ellentétesen a tőke szabad mozgását biztosító szabályokkal.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.