BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Munkaadók: "az államnak az állami vállalatokkal kellene foglalkoznia"

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A munkaadók szerint a versenyszférában a munkáltatóknak és a munkavállalóknak kell megállapodniuk a bérek emeléséről, és úgy vélik: az, hogy egy friss javaslat alapján a kormány határozna a béremelésről, veszélyeztetheti a foglalkoztatás biztonságát.

A kormány 2012-től rendeletben határozná meg a bruttó 300.000 forint alatti munkabérek nettó értékének megőrzéséhez szükséges béremelést - ezt tartalmazza a Rogán Antal (Fidesz) és képviselőtársai által benyújtott törvényjavaslat "Az alacsony keresetű munkavállalók bérének emelését ösztönző egyes törvények módosításáról".

Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára az MTI-nek azt mondta a javaslattal kapcsolatban: a béreket azoknak a munkáltatóknak és munkavállalóknak kell eldönteniük, akik az adott szférában direkt módon érdekeltek. "Ma az üzleti szférában a magyar kormány nem tulajdonos, nem munkáltató" - hangsúlyozta.

A főtitkár elmondta: az az álláspontjuk, hogy a jövedelmek kompenzálása csak szociális- és családtámogatási rendszerben értelmezhető, a munkabér - amelyet a munkáltató a teljesítmény elismeréséért ad, és amellyel ösztönözni és differenciálni akar - más, munkapiaci kategória.

A versenyképesség, a piaci helyzet, a költségviselő képesség, és az adott ágazat sajátosságai határozzák meg a béremelést, "kívülről, közhatalmi jelleggel, nem piaci eszközökkel beavatkozni" "aggasztó" Dávid Ferenc szerint.

Annak kapcsán, hogy a béremelést nem teljesítő cégeket kizárnák a közbeszerzésekből és az állami támogatásokból Dávid Ferenc attól tart, hogy az passzivitást okozhat a vállalkozásoknál, nem fognak pályázni, és esetleg munkahelyek leépítésével is járhat, veszélyezteti a foglalkoztatás biztonságát.

A főtitkár elmondta: a munkaadókkal nem egyeztettek a bérkompenzációról, és a tervezett intézkedés "nem a partnerség szellemét tükrözni".

Zs. Szőke Zoltán, az ÁFEOSZ elnöke a "bérkommandó" munkájának folytatásaként értékelte a javaslatot. A VOSZ főtitkárához hasonlóan ő is hangsúlyozta: a versenyszférában a munkaadókra és a munkavállalókra kell bízni a döntést a béremelésről, az "államnak az állami vállalatokkal kellene foglalkoznia, nem a versenyszféra vállalkozásaival".

Az elnök kiemelte: a bérek - beleértve a minimálbért és a szakmunkás bérminimumot is - nem "önmagukban lógnak a levegőben", hanem szoros összefüggésben állnak az adott évre vonatkozó adószabályokkal, inflációs adatokkal, valamint az arra az évre tervezett költségvetés bevételi és kiadási számaival. Zs. Szőke Zoltán szerint "közgazdasági nonszensz" kiemelni ebből a gazdasági összefüggésrendszerből a bérek meghatározását.

Vadász György, a Magyar Iparszövetség (OKISZ) ügyvezető társelnöke elmondta: a munka világában a munkaadók és a munkavállalók a kormány bevonásával mindig a versenyképesség, a foglalkoztatás és az adórendszer figyelembe vételével döntöttek a bérekről az elmúlt 22 évben. Hozzátette: nagyon nehéz ma olyan rendeletet hozni, amely tekintettel van minden, különböző helyzetben lévő érintettre.

Rogán Antal és képviselőtársai javaslatának indoklása szerint a törvény ösztönzi azt, hogy - hasonlóan a közszférában megvalósult bérkompenzációhoz -, a magánszférában se legyenek olyan munkavállalók, akiknek a nettó keresete csökken az előző évihez képest.

Az indítvány kitér arra is, milyen jogkövetkezményekkel jár az, ha valamely munkáltató nem hajtja végre a bruttó 300.000 forint alatti munkabérek nettó értékének megőrzéséhez szükséges béremelést: a munkabéremelést nem teljesítő cég "a jogsértést megállapító jogerős határozattól számított két évig közbeszerzési eljáráson ajánlattevőként nem indulhat és a központi költségvetésből, valamint elkülönített állami pénzalapokból származó támogatásban nem részesülhet" - áll a javaslatban.

Az önálló képviselői indítvány a munkaügyi ellenőrzés kiterjesztéséről is rendelkezik annak vizsgálatára, hogy a munkáltató eleget tett-e a megfelelő munkabéremelésnek. A tervek szerint a munkaügyi hatóság 2014. január 2-től vizsgálhatná, hogy a cégek emeltek-e bért a kormányrendeletnek megfelelően. A bérkompenzáció betartását úgy ellenőrzi a munkaügyi hatóság, hogy megállapító határozatot hoz akkor, ha a munkavállalók kétharmada nem kapta meg a rendeletben előírt bért.

A javaslat szerint a kormány 2012. január elsejétől rendelkezhetne a béremelésről, majd a törvény "2014. január 2. napján hatályát veszti azzal, hogy a hatályon kívül helyezés nem érinti az e törvényben meghatározott jogsértés megállapításáról hozott határozatokhoz kapcsolódó jogkövetkezmények végrehajtását".

A jövőben országos érdekegyeztető fórumként működő Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácsról szóló, - jelenleg az Országgyűlés előtt lévő - törvényjavaslat szerint a minimálbérről, és a garantált (szakmunkás) bérminimumról is a kormány határozna a jövőben.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.