BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem támogatta Sukorót, kirúgták - Megszólalt a volt ITDH-vezér

A Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési (ITDH) Zrt.-vel is összerúgta a port Sukoró-ügyben a Gyurcsány-kabinet, mert az állami cég nem tartotta kívánatosnak a kaszinókomplexum felépítésének közpénzből történő támogatását - mondta Rétfalvi György, az ITDH leváltott vezérigazgatója a Magyar Nemzet szerdai számában.

Rétfalvi György arról számolt be a lapnak, hogy komoly szakmai viták alakultak ki a társaság, illetve a gazdasági tárca vezetői – ezen belül Varga István miniszter és Mester Zoltán szakállamtitkár – között. Mint mondta, egyebek között ez vezetett oda, hogy a tárca kikezdte a személyét, majd mindenféle vizsgálatokat rendeltek el a szervezetnél, amelyek eredményére hivatkozva végül idén januárban elbocsátották.

A volt vezérigazgató elmondta: az akkori kabinet egyedi kormánydöntéssel támogatott befektetésként kezelte a sukorói kaszinóépítési tervet, s több mint két és fél milliárd forintot ítélt oda az izraeli–amerikai beruházóknak.

Az ITDH időben jelezte a szaktárcának: nem ért egyet a projekttel. Indokolásában az állami cég azzal érvelt, hogy a rendelkezésre álló szűkös forrásokat ingatlanfejlesztések helyett inkább munkahelyteremtő befektetések ösztönzésére kellene fordítani, erre ugyanis alig jut pénz. Emellett Rétfalvi azért sem tartotta támogathatónak a sukorói beruházást, mert a befektetők egy 200 milliárd forintos fejlesztési tervvel álltak elő, amihez képest annyira elenyészőnek tűnt a 2,5 milliárd forintnyi közpénz, hogy az érdemben nem befolyásolhatta a külföldiek végső döntését.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.